Bővebb tartalom

2017.12.10. 11:09

Küszöbön a „Vitázik a világ ifjúsága” iskolai fordulói


Újra a vitázásé volt a főszerep és mindez német nyelven 2018. január 23-án az MNÁMK-ban egy 16 fős csapat számára. Dr. Balatoni Hajnalka és Péter Szandra pedagógusok tartottak tréningnapot a vitaszakkör tagjainak. A vitaoktatás következő lépéseként különböző feladatokat oldottak meg a diákok egyedül, párban vagy csoportokban. De az érveléstechnika elsajátítása mellett csapatépítő játékokra is sor került. A délután folyamán pedig egy 90 perces online-szemináriumon mélyíthették el tudásukat a diákok egy németországi fiatal segítségével, aki Skype-on jelentkezett be hozzájuk.

Péter Szandra
némettanár
 
 
 
 
 

A második projektnap elején felelevenítettük az első projektnapon tanultakat. Ezután lehetőségünk nyílt arra, hogy részt vegyünk egy igazi vitában és kipróbáljuk magunkat ebben a szituációban. Megtapasztaltam, hogy a vitázás nagyon sok örömet tud okozni, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyi apró dologra kell odafigyelni.

A délután folyamán beszélhettünk egy müncheni Jdi-alumnusszal Skype-on keresztül, aki nagyon sok tapasztalatát osztotta meg velünk, sok hasznos tanáccsal látott el minket és sokat mesélt nekünk.

Nagyon sok tapasztalatot szereztem, és megtanultam, hogyan kell a másikra jól odafigyelni. Nagyon sok új barátot találtam, és ez is sokat jelent számomra.

 

Bőhm Ramóna (11A)

Újabb tanulságos napot tölthettünk el a Jugend debattiert international (Vitázik a világ ifjúsága) német nyelvű projekt és vitavetélkedő keretein belül. Persze ezt most nem azért írom, mert muszáj dicsérnem az ilyen napokat, hiszen nem éppen az előnyökhöz sorolnám, hogy elképesztően fárasztó, mivel folyamatos mentális munkát igényel. Azonban ez a folyamatos munka, a verseny különböző szakaszaira való felkészülésre szánt feladatok megírása, valamint későbbi előadása számomra óriási segítség.

Ez volt idén a második olyan, egész napot igénybevevő program (workshop), amelyen atomjaira szedtük a verseny részeit, valamint az azon belüli tevékenységek listáját. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a két tanárnő, akikkel felkészülünk a vitázás csínjára-bínjára, mindig megpróbál minket különböző játékokkal, keksszel s gyümölccsel felfrissíteni. Azonban a konyháról származó pogácsa általában a nap fénypontja.

Ezen a napon a két, úgy nevezett "Mikrodebatte" (rövidített vita), valamint az ebéd után szerencsénk volt Skype-on egy kb. másfél órás előadást meghallgatni egy korábbi, már egyetemista (és egyébként német) versenyzőtől, hogyan is működik a verseny. Nagyon sok minden ismerős volt, azonban új információt is kaptunk. Daniel Ternes, az oktató nagyon kedves volt velünk, és tényleg élvezte, hogy elmondhatja nekünk a tapasztalatait, kérdezhettünk bátran, és örült annak, hogy minket is érdekel a dolog.

S végül, annak ellenére, hogy az elején azon gondolkodtam, inkább nem jövök el ezekre a napokra, még úgy sem, hogy nem kötelező a versenyzés, most nagyon boldog vagyok, hogy én is ennek az apró közösségnek a tagja lehetek. Három nap után bátran merek beszélni több ember előtt németül, és még vitahelyzetekben is előjön a megszerzett tudás.

Trisz Tamara 11.A





© Copyright 2015 - MNÁMK