Bővebb tartalom

2019.06.03. 08:14

Vitatréning Passauban


 

Vitatréning – ezúttal Passauban

 

A Vitázik a világ ifjúsága vitavetélkedő országos kvalifikációs fordulóját megjárva Schoblocher Dávid, 9.A osztályos tanulónak lehetősége nyílt a verseny 10. helyezettjeként Passauba utaznia és ott 2019. április 23. és 27. között részt vennie egy vitatréningen a nyolc elődöntőbe jutott versenyzővel és szlovén vitázókkal.

A németországi tartózkodás alatt különböző kérdéseket vitathatott meg magyar és szlovén fiatalokkal, és továbbfejleszthette vitakészségét.

 

Péter Szandra
némettanár

 

Egy pár héttel ezelőtt, 2019. április 23. és 27. között nyolc másik magyarországi diákkal a „Vitázik a világ ifjúsága” nemzetközi vitaverseny keretein belül részt vehettem a „Győztesek tréningjén”. Ezt a négynapos tréninget Németországban, azon belül Passauban rendezték idén meg. Itt lehetőségünk volt jobban megismerkedni a más országból érkezett versenyzőkkel is, különböző programokon vehettünk részt, például múzeumlátogatáson és városnézésen, valamint nem utolsósorban sokat tanulhattunk a versenyről és a versenyre egyaránt. Ugyan fárasztó volt, hiszen naponta hat órát gyakoroltunk, de a trénerek és a résztvevők is nagyon kedvesek voltak, ezért nagyon jó volt a hangulat a tréning alatt és a szabadidőben is. Erre a négy napra nehéz, de ugyanakkor tanulságos és élményekkel teli időszakként tekintek vissza.

Schoblocher Dávid (9A)

(Fotók: Jugend debattiert international; Schoblocher Dávid)





© Copyright 2015 - MNÁMK