Bővebb tartalom

2020.02.03. 10:39

Svábbál 2020.


 
 

A szervezők hónapok óta tartó munkája, a fellépők sok-sok próbája és a szokásosan népes vendégsereg kíváncsi várakozása előzte meg az idei MNÁMK-s Svábbált, melyet február elsején rendeztek, az intézmény sportcsarnokában. A máskor kosárlabda mérkőzések és egyéb sportesemények helyszínéül szolgáló csarnok most ünnepi díszben várta a bálozókat, akik rövid idő alatt meg is töltötték a termet.

 

A program 19 órakor, Szauter Terézia főigazgató és Egri Miklós kuratóriumi elnök köszöntőjével kezdődött. A bált fővédnökként tisztelte meg jelenlétével Ritter Imre, német nemzetiségi parlamenti képviselő. Beszédében kihangsúlyozta, hogy az oktatás döntő fontosságú a nemzetiségek életében, és a magyarországi németség egyik alapköveként jellemezte a bajai MNÁMK-t, amelynek legnagyobb rendezvényén első alkalommal vett részt. Jó szórakozást kívánt a vendégeknek és a fellépőknek is.

 

Elsőként az MNÁMK tánccsoportjai mutatták be produkciójukat, „Mi, bácskai svábok.” címmel. A koreográfiában mintegy száz jelenlegi és volt MNÁMK-s diák lépett fel. Táncoltak ovisok, az általános iskola, a gimnázium tanulói és öregdiákok is. A nagyszerű előadás után a szereplők felkértek egy-egy vendéget, amivel megkezdődött a táncmulatság, melyhez a zenét az „Ungarndeutsche Jungs” nevű zenekar szolgáltatta.

 

Nincs bál finom ételek és italok nélkül. A svédasztalon volt minden, mi szem-szájnak ingere, éjfélkor pedig töltött káposztát szolgáltak fel a finomságokat elkészítő étterem munkatársai.

Jellemző az MNÁMK-s Svábbálra, hogy a szervezők minden évben újdonsággal lepik meg a vendégeket. Idén ezt a Fünfkirchen-Leőwey tánccsoport fellépése jelentette. A pécsi fiatalok a „Schwäbische Türkei” (Dél-Dunántúl) német néptáncaiból mutattak be egy csokrot. Az 1973-ban alakult együttes vezetője Heil Helmut. Az általa összeállított koreográfiák magas színvonalú előadása színesítette az est programját. Először – reméljük, nem utoljára – vendégeskedtek a bajai Svábbálon.

 

Nem maradhatott ki a programból a tombolasorsolás sem. Értékes ajándékok kerültek új tulajdonosaikhoz, köszönet érte a felajánlók népes táborának!

A kiváló hangulatú bált a hajnali órákban az MNÁMK gimnazista és öregdiák tánccsoportjai zárták egy fergeteges bácskai marssal. Igazán jó mulatság volt!

Fiedler Antal

Képeket készítette: Manz Alfréd

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 




© Copyright 2015 - MNÁMK