Bővebb tartalom

2016.09.29. 16:51

Richnovszky-emlékverseny képei


A minden évben megrendezett Richnovszky-emlékverseny arra ösztönzi a tanulókat, hogy közelebbről megismerkedjenek a kémiával.

Idén, 2017-ben az első forduló témája a víz volt. A versenyen indulóknak egy esszében a víz környezetben betöltött szerepét kellett bemutatniuk. A verseny tisztasága érdekében mindenki jeligét használt, a személyi adatokat pedig lezárt borítékban adták le.

A legjobb tizenkét esszé írója bejutott a második fordulóba, ahol a versenyzők gyakorlati szinten bizonyíthattak. A feladat egy olyan kémiai kísérlet bemutatása volt, amely biológiailag veszélytelen, és alapanyagai a háztartásban megtalálhatóak. A második forduló 2017.máj.25-én került megrendezésre az MNÁMK főépületében. A versenyzők egyenként mutatták be a kísérleteiket, amelyet a zsűri értékelt.  Az eredményhirdetés során az első három helyezett jutalomban részesült, amely könyvutalvány volt a Líra könyvesboltba.

Idén az általános iskolai tanulókat is bevontuk a versenybe. A víz témában plakáttal pályázhattak, amelyeket a Facebookra is feltöltöttünk. Az első három helyezett mellett közönségdíjast is jutalmaztunk a szavazatok alapján. A plakátok az interneten tizennégyezer emberhez értek el.

 

Szécsényi Elizabet

10.b osztályos tanuló
 




© Copyright 2015 - MNÁMK