Tanév eseményei

Oldal 1 ennyiből: 2  >  >>

Ez volt a mottója a bajai Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjában a 11. és 12. osztályos diákoknak tartott „választási” projektnapnak. Ennek keretében a tanulók megismerhették a magyarországi választási rendszer alapjait.

 

Ady, Radnóti, Örkény után intézményünkben már hagyománnyá vált, hogy ősszel a Színjátszó szakkörösök Páncsity Orsolya tanárnő vezetésével irodalmi estet szerveznek. Idén Arany Jánosra esett a választás, mivel a híres költő születésének 200. évfordulóját ünnepeljük.

Iskolánk 11. évfolyamos diákjai egy hetes tanulmányi kiránduláson vettek részt Berlinben, a német fővárosban.

A november végi délutánon a résztvevők (9-12. évfolyamos diákok) megismerkedhettek a 3 dimenziós számítógépes modellek megalkotásának alapvető fogásaival. 

2017. november 16-án drogprevenciós előadáson vehettek részt kollégistáink.

Marci bácsi ezúttal nem a tőle eddig megszokott látogatásra hívta meg egykori kollégistánkat, Csordás Krisztinát, „művésznevén” CsK-t, hanem előadásra kérte fel. Méghozzá nem is akármilyenre.

 

Az MNÁMK 12.b osztálya november 15-16-án látogatott el Arany János szülőfalujába. Tehette mindezt azért, mert megnyerte a Baja Város Önkormányzata által, a kiváló költő születésének 200. évfordulója alkalmából megrendezett emlékverseny fődíját: a nagyszalontai utazást.

Szakgimnáziumunk 13. osztályos hallgatói turisztikai gyakorlati képzésük keretében tanulmányi kiránduláson vettek részt. Az iskola falain kívül megtartott szakképzési órákról lelkes beszámolót írtak.

 

2017. október 17-én osztották ki az idei Nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjakat.

2017. október 4-én rendezték Baján a Bácskai Kultúrpalotában az Aranyversenyt. Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából Arany-műveket kellett színpadra vinni. Iskolánk három osztállyal nevezett a versenyre.

Amennyiben az elmúlt tanévek eseményeit szeretné megtekinteni, kattintson az alábbi linkre: DigiÉvkönyv
 
 
 




© Copyright 2015 - MNÁMK