hude Magyarországi Német Általános Művelődési Központ - Ungarndeutsches Bildungszentrum +36 (06) 79 - 520 930 - OM azonosító: 027939
hude Magyarországi Német Általános Művelődési Központ - Ungarndeutsches Bildungszentrum +36 (06) 79 - 520 930 - OM azonosító: 027939

„Az MNÁMK-ban szerettem meg a német nyelvet és a kémiát”

MNÁMK-UBZ > Gimnázium > „Az MNÁMK-ban szerettem meg a német nyelvet és a kémiát”

A közelmúltban régi ismerős kopogott be Szauter Terézia irodájának ajtaján. Az MNÁMK főigazgatóját az intézmény gimnáziumában 2009-ben érettségizett Bárdfalvy Dóra látogatta meg. Nincs is ebben semmi rendkívüli, hiszen az iskolavezetés mindig szeretettel fogadja volt diákjait. Az viszont már izgalmas, hogy Dóri jelenleg Svédországban él, nemrég doktori címet szerzett a fizikai kémia területén és még gimnazistaként könyvben foglalta össze egykori kémia tanára, Sári István humoros gondolatait. Erről is beszélgettem vele.

  • Nem átlagos életpálya a tiéd. Hogyan kezdődött?
  • Első két évben a Lőkert-sori oviba jártam. Édesanyám elmondása szerint meglehetősen nehezményeztem, hogy mindig otthagyott. Miután ezt sokszor és komoly hangerővel adtam tudtára, úgy döntött, átvisz az MNÁMK akkor nyíló óvodájába, ahova az első naptól kezdve örömmel jártam. Középső csoportos ovisként kezdtem és 12.c-s gimisként fejeztem be MNÁMK-s pályafutásomat. 14 szép évet töltöttem el az intézményben.

Bárdfalvy Dóra és Szauter Terézia

  • Nem kevés. Ki tudsz emelni valami meghatározót ebből a 14 esztendőből?
  • A németül tanulás folyamatát. Gyermekként szinte észrevétlenül sajátítottam el egy másik nyelvet. Eleinte csak néztem a német meséket a tévében, egy idő után viszont már értettem is őket. Ez óriási élmény volt! Felnőtt fejjel komoly feladat egy nyelvtanulás, nekem az MNÁMK-ban nem okozott nehézséget. Talán nem vagyok szerénytelen, ha azt mondom, ragadt rám a német.
  • 2009-ben érettségiztél. Merre vezetett tovább az utad?
  • Szegeden először biológiát tanultam, de nem tetszett, így fél év után átnyergeltem kémiára. Az alapképzés után úgy döntöttem, mesterdiplomámat Svédországban szerzem meg. Uppsala város egyetemén diplomáztam, mint vegyész, majd Lundban szereztem fizikai kémia doktori címet.
  • Miről írtál PhD disszertációt?
  • Az mindannyiunk számára látható és egyértelmű, ahogy például a halak együtt úsznak, vagy a madarak csoportosan repülnek. Ugyanezt csinálják a baktériumok is. Ezt a mozgást tanulmányoztam számítógépes szimulációval. Egyébként a dolgozatom egy példányát Szauter Teréziának ajándékoztam.

Kézben a doktori disszertáció

  • Nemes gesztus. Mondd, hogy került az érdeklődési körödbe a fizikai kémia?
  • Sári István tanár úr hatására. Nem szerettem a kémiát, amíg nem ő tanította. Aztán jött, és miközben leadta az anyagot, egyik poént sütötte el a másik után. Kiváló humora volt. Ráadásul határtalan türelemmel is rendelkezett, mert a lehető legnagyobb nyugalommal fogadta a tizedik kérdésemet is. Megszerettette velem a kémiát, elindított egy olyan úton, amiről sohasem gondoltam, hogy az enyém lesz. Hálával őrzöm az emlékét.
  • Ez igazán megható. Sári István szakmai tudása mellett a humorát is nagyra értékelted. Le is jegyezted vicces gondolatait. Hogy történt ez?
  • Eleinte csak beszélgettem a barátnőimmel arról, hogy miket mondott. Később megpróbáltam észben tartani az összes „aranyköpését”. Jegyzeteket készítettem róluk a füzetem szélére, de a végére annyira sok lett, hogy kitaláltam, érettségi után könyv formájában odaadom neki. Hat példányt készítettem belőle. Az a címe, hogy Mondott még valamit, Tanár Úr?
  • Végül átadtad? Mit szólt?
  • Igen, átadtam érettségi után. Nagyon örült. A rá jellemző mosollyal azt mondta, úgy őrzi majd, mint egy igazi ereklyét.
  • Ez fantasztikus! Az MNÁMK életében biztosan egyedi. Gondolom, a te életedben meg az MNÁMK volt az egyedi.
  • Ez így van. Az itteni pedagógusok mellett nagy hatással voltak rám a Németországból érkezett vendégtanárok is. Elsajátítottam nyelveket, megismertem egy új kultúrát, csiszolódott a kommunikációs készségem, és itt tanultam meg kritikusan gondolkodni.
  • Ha tanácsot kérnének tőled jelenlegi diákok, mit mondanál nekik?
  • Tavaly részt vettem az MNÁMK online pályaorientációs rendezvényén, ahol volt diákok meséltek a jelenlegi tanulóknak. Akkor azt mondtam, mindig azt csinálják, amit igazán szeretnek! Sohasem késő változtatni! Két példa. Amikor a gimiben fakultációt kellett választanunk, először magyar-történelemre jártam. De rájöttem, hogy nem ezt akarom, így átmentem biológia-kémiára. Szegeden sem maradtam a biológia szakon, amikor tudatosult bennem, hogy nem ezt akarom. Szóval legyenek bátrak, és tegyék mindig azt, amit leginkább szeretnek! Ezt tanácsolom.
  • Bölcs javaslat. Egyébként hol és hogyan élsz, mit csinálsz Svédországban?
  • Malmöben lakom, 4 éve vettem egy lakást. Vegyészként dolgozom egy konzultációs cégnél. A munkahelyemen angolul és svédül kommunikálok a munkatársaimmal. A PhD-mat angolul írtam. Németül szinte csak baráti körben beszélgetünk. Szabadidőmben járom a természetet és énekkarban énekelek. Tagja vagyok egy botanikával foglalkozó társaságnak, velük szoktunk kimenni az erdőkbe, ahol növényeket figyelünk meg. Az énekkar pedig egy templomi kórus. Nagyon jól érzem magam ott is. Tetszik Svédország.
  • További sikereket és jó egészséget kívánok! Köszönöm szépen a beszélgetést!

Fiedler Antal

További cikkek