A HVG a 2022-2023-as tanévben elért eredmények alapján ismét összeállította a Magyarországon működő gimnáziumok rangsorát. Történelem tantárgyból a bajai MNÁMK diákjai 4., nyelvi érettségik tekintetében 8. helyen végeztek. Az összesített rangsorban 49. a Magyarországi Német Általános Művelődési Központ az ország gimnáziumai között. Az alapítványi fenntartású intézmények között a 2. helyet szerezte meg a bajai német...Olvass tovább
Díszbe öltözött az MNÁMK sportcsarnoka 2023. december 8-án. A nézőtéren szülők, hozzátartozók, rokonok és barátok várták a szalagavatót. A parketten elhelyezett székeken a négy végzős osztály tanulói, és osztályfőnökeik foglaltak helyet. A szalagok feltűzését ünnepi műsor előzte meg, melyről az Ifj. Illés Zoltán által vezetett kollégiumi zenekar gondoskodott. A végzősök képviseletében Vén Csenge 12.b osztályos...Olvass tovább
2023. december 6-án az MNÁMK kollégistáihoz is ellátogatott a Mikulás. Az ebédlőben összegyűlt házlakókkal közösen meghallgatta a kollégiumi zenekart, majd megtekintette a nevelőparódiáról készült videót. Ezt követően osztotta ki a jól megérdemelt ajándékokat és egyeseknek a virgácsot is. Szerencsére utóbbiból volt lényegesen kevesebb… Mikulás bácsi elmondta, hogy információi szerint az MNÁMK Kollégium egy kiváló hely....Olvass tovább
Az eddigi évekhez képest szokatlan „ajándékot” is hozott a Mikulás az MNÁMK Wunderwiese óvodásainak. Tavaly havat kértek tőle, idén ezt a kívánságot is teljesítette. 2023. december 6-án hóesés közepette kopogtatott a bejárati ajtón. A csoportszobákban mindenhol csodálatos fogadtatásban volt része. A gyerekek rajzokkal, dalokkal, mondókákkal, versekkel, táncokkal várták. Megtudhatta, hogy már előző este otthon mindenki...Olvass tovább
A „Frankelos” – MNÁMK-s pályaválasztási börze az intézmény Nyílt napjának elmaradhatatlan része. A szervezők – az MNÁMK pályaorientációt koordináló pedagógusai: Szauter Terézia, Földi Bernadett, Révainé Schőn Teréz, valamint a Frankelos és MNÁMK Baráti Kör tagjai – már hetekkel ezelőtt elkezdték a munkát. A nap két részből állt: az első két órában a praktikum kiértékelése és...Olvass tovább
Sok munka, nagy készülődés előzte meg az MNÁMK idei Nyílt napját. Az esemény főszervezői, Pappné Harcos Erzsébet és Füstösné Schäffer Edina pedagógusok, az eddigi évek tapasztalatai alapján számos újdonsággal – előzetes regisztrációs lehetőség, workshop-szerű bemutatók stb. – várták az érdeklődő diákokat és szüleiket december 2-án, szombaton. A rendezvény 9 órakor az ifj. Illés Zoltán által...Olvass tovább
Intézményünk egyik értékes hagyománya, hogy volt diákjaink szervezett formában tájékoztatják jelenlegi tanulóinkat felsőoktatási tapasztalataikról. Ez a „Frankelos” és MNÁMK-s Pályaválasztási Börze, amelyre 2023. december 2-án, immár 19. alkalommal kerül ror. A rendezvény szervezői – Szauter Terézia, Révainé Schőn Teréz és Földi Bernadett – elmondták, volt diákjaink nagy számban fogadták el a meghívásunkat, és örömmel osztják...Olvass tovább
2023. november 27-én információs standokkal telt meg az MNÁMK aulája. Hét egyetem és három egyéb szervezet munkatársai látogattak el hozzánk azzal a céllal, hogy személyesen informálják diákjainkat az adott felsőoktatási intézmény által kínált továbbtanulási lehetőségekről. Az egyik szervező, Kerek Márton, az MNÁMK Kollégium vezetője elmondta. „Sok munka, rengeteg egyeztetés előzte meg a mai délutánt. Azzal...Olvass tovább
Megható esemény helyszíne volt intézményünk díszterme november 27-én, hétfőn. Kőszegi Henriket, az MNÁMK jogelődje, a Frankel Leó Német Nyelvű Gimnázium egykori igazgatóját köszöntöttük 90. születésnapja alkalmából. Kőszegi igazgató úr 1933. november 27-én született Hartán. Egyetemi tanulmányait Budapesten, az ELTE-n végezte, ahol 1958-ban német-magyar szakos tanári diplomát szerzett. Friss oklevéllel a kezében, szintén magyar-német szakos feleségével...Olvass tovább
2023. november 7-én került sor az Implom József helyesírási verseny iskolai fordulójára. A több mint 30 MNÁMK-s diák komplex helyesírási feladatlapot oldott meg, amelyet mindenkinek a magyartanára javított ki. A zsűri elnöke, Páncsity Orsolya összesítette a pontszámokat, így az alábbi eredmények születtek: Gimnázium kategória 1.hely Kaczur Izabella 11.a 2.hely Kovács-Wolfárt Ákos 9.a 3.hely Markó Patrik...Olvass tovább