Iskolánkban hagyománya van a matematikaversenyeknek. Az idén is szép számmal mérettették meg magukat a 3. és a 4. évfolyamosok. A főként logikai feladatokat eredménnyel oldották meg a gyerekek. Nagyon szépen köszönjük a tanító néniknek a felkészítést! Helyezettek: 3. évfolyam:4. évfolyam:1. helyezett: Petrovácz Hunor 3.a1. helyezett: Szabó Gréta 4.a2. helyezett: Csuport Csenge 3.b2. helyezett: Kabdebó Péter ...Olvass tovább
Az iskola felső tagozatán április 11-12-én került megrendezésre a hetedik évfolyamon az Energi Projekt. A következőekben egy diák beszámolója: „Az energia projekt keretein belül három napon keresztül az energiával foglalkoztunk. Megismerkedhettünk az energia alapjaival. Fizika órán a sok feladat és játékos tanulás mellett áramkört is építhettünk, amit ki is dekoráltunk. Én foglalkoztam a szélenergiával a...Olvass tovább
Rendhagyó zeneórára invitálták az MNÁMK alsó tagozatos kisdiákjait a bajai Liszt Ferenc AMI zenepedagógusai és növendékei. Hangszerbemutatót tartottak, melyek során különböző fúvós és vonós hangszereket mutattak be a gyerekeknek. A két iskola között hosszú évek óta nagyon szoros az együttműködés, ezért nagy örömünkre a hangszerek megszólaltatói között szép számmal hallhattunk tehetséges MNÁMK-s diákot is. A...Olvass tovább
2022.04.22. a Föld napja. Kihívásokkal teli világunkban talán még fontosabb, hogy megemlékezzünk csodálatos élőhelyünkről. Kifejezzük hálánkat, hogy otthont nyújt számunkra, táplál és folyamatosan örömteli pillanatokkal ajándékoz meg bennünket.Olvass tovább
Mostani interjúalanyomat osztályfőnöke ajánlotta figyelmembe. Mondott róla néhány jelzőt: udvarias, érdeklődő, sokoldalú, de majd mesél magáról és az elért eredményeiről. Így is történt. Vuity Andrással, az MNÁMK 8.a osztályos tanulójával beszélgettem. András, osztályfőnöködtől tudom, hogy ebben az évben sikeresen szerepeltél iskolai versenyeken. Melyek voltak ezek?Szabó Lőrinc: Téli fák című versét szavaltam a városi versmondó versenyen,...Olvass tovább
Április 25-től 29-ig intézményünk alsó tagozata csatlakozott az országos Fenntarthatósági Témahéthez. A tanulók kidolgozott tematikus óratervek és mintaprojektek segítségével dolgozták fel az idei év témáit. Minden osztály az érdeklődési körének megfelelőt választott a víz, az egészségvédelem és a felelős fogyasztás közül. Azok a tanulók, akik a vizet választották, megtudták, hogy lehet-e víz nélkül élni? Megfigyelték a természetes...Olvass tovább
2022. április 25. és 27. között került megrendezésre a 15. Szakma Sztár Fesztivál, az országos szakmai versenyek döntője és bemutatója. A versenyen közel 250 versenyző 65 szakképesítésben mutatta meg szakmai ismereteit. A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ három pavilonjában, 500 szervezet és 840 közreműködő részvételével került megrendezésre a Fesztivál. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és...Olvass tovább
Zieh? dich an! Stimmen wir an! 2022.04.29. péntek a népviseletek napja, azaz a TrachtTag. A Zentrum felhívásához csatlakozva immár 8. éve intézményünk is ünnepé varázsolta ezt az átlagos pénteket. Hétköznapi ruhánkkal kombinálva viseltünk egy-egy népviseleti ruhadarabot, ill. kiegészítőt, így idéztük meg őseink emlékét, érezve, hogy a múlt darabjai milyen fontos részei a jelennek. Az óvodások...Olvass tovább
2022. április 27-én zeneteremmé, MNÁMK Zenedélután helyszínévé alakult át intézmény nagy sportcsarnoka. Az immár 12. alkalommal megrendezett népszerű műsornak most először adott otthont a sportcsarnok. Eddig az aulában énekeltek, táncoltak, zenéltek a diákok és a tanárok, de a szervezők úgy döntöttek, a nagyobb tér kellemesebb szórakozást ígér. Igazuk is lett. A mintegy háromórás programban vendégként...Olvass tovább
Április 13-án, szerdán egy csodálatos napot tölthetett el osztályunk Szekszárdon. Először a „Kis herceg” című darabot néztük meg a Magyarországi Német Színházban. Ez egy jól sikerült előadás volt. Előtte azonban lehetőségünk nyílt részt venni egy dráma-oktató játékban, amelyben igennel vagy nemmel kellett válaszolni a darabból hallott idézetekre és az azt követő kérdésekre. Ezt az élményt...Olvass tovább