Az óvodából az iskolába való átmenet megkönnyítését értük el az öt éve bevezetett egész napos neveléssel, melyet kéttanítós modellel valósítunk meg. Az egész napos nevelés bevezetésével célunk az volt, hogy iskolai keretek között könnyítsük meg az óvodából iskolába való átmenetet. Első osztályos diákjaink kétféle tanulásszervezés közül választhatnak:
iskolaotthonos tanulásszervezésű osztályban a diákokkal két pedagógus foglalkozik egész napos munkarendben. Ebben a rendszerben a tanulóknak egyenletesebb a napi és heti terhelése. A tanítási órákat önálló tanulási óra és szabadidős tevékenységek követik. Így a diákok napirendje rugalmasan kezelhető és fizikai, pszichés terhelhetőségéhez igazítható.
Hagyományos tanulásszervezésű osztályban délelőtt tanítási órák, délután pedig önálló tanulás, szabadidős tevékenység, képességfejlesztés szerepel, itt is két pedagógus irányításával.
A struktúrák nagy lehetőséget adnak az egyéni fejlesztésre, tehetséggondozásra, differenciálásra.
Harmadik- negyedik évfolyamon a délutáni önálló szokásrendszer kialakítása a legújabb kezdeményezésünk. Az a célunk, hogy a diákokat az önálló tanulás módszereivel megismertessük, és ennek eredményeként találják meg egyéni tanulási stílusukat. Tanulóink nagy része az egész napos tanulás keretében 15.30 illetve 16.15 óráig három önálló tanulási órán a délelőtt megszerzett ismereteket, szinte az egész osztály részvételével mélyítik, rögzítik, gyakorolják, a pedagógus facillátorként működik. E módszerrel nagyban növekszik a tanulók önállósága és felelősségérzetük kialakítása.