hude Magyarországi Német Általános Művelődési Központ - Ungarndeutsches Bildungszentrum +36 (06) 79 - 520 930 - OM azonosító: 027939
hude Magyarországi Német Általános Művelődési Központ - Ungarndeutsches Bildungszentrum +36 (06) 79 - 520 930 - OM azonosító: 027939
MNÁMK-UBZ > Általános Iskola > Tanévnyitó 2021

Szeptember elsején 10 órakor került sor a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja tanévnyitó ünnepségére az intézmény sportcsarnokában. Részt vettek rajta az óvodából érkezett első osztályos tanulók, a középiskolai tanulmányaikat kezdő hetedikes és kilencedikes diákok, valamint a nyelvi előkészítő osztály tanulói, az intézmény pedagógusai, a szülők, az MNÁMK Fenntartó Alapítvány kuratóriumának és felügyelő bizottságának tagjai, valamint Baja város képviselői.

A magyar, a német és a magyarországi németek himnuszának elhangzása után Szauter Terézia főigazgató és Peter Stübler német igazgató együtt köszöntötte a megjelenteket, és egy-egy virágcsokorral a két Németországból érkezett pedagógust, valamint a négy magyar tanárnőt, akik ettől a tanévtől kezdve dolgoznak majd az iskolában.

Főigazgató asszony beszédében elmondta, hogy új célokkal, új tervekkel vágnak neki a 2021-2022-es tanévnek! Nagy hangsúlyt fektetnek a különböző kompetenciák fejlesztésére, de fontos számukra az egészséges életmódra nevelés és a közösségi szellem kialakítására is. Bízik benne, hogy az MNÁMK képzéseinek kínálatában, minden diák megtalálja a számára leginkább megfelelőt! „Ha nem szeretnél tanulni, senki sem segíthet. Ha elhatároztad, hogy tanulni fogsz, senki sem állíthat meg!” – mondta Szauter Terézia, és megköszönte az intézmény pedagógusainak magas színvonalú munkáját, amelyre az új tanévben is számít.

Ezt követően Peter Stübler, az MNÁMK német igazgatója osztotta meg a hallgatósággal gondolatait. Az MNÁMK-ban második tanévét megkezdő német igazgató azt hangsúlyozta, hogy egy iskola csak akkor lehet sikeres, ha a benne dolgozó pedagógusok és az itt tanuló diákok jól érzik magukat, hiszen csak így tudnak minőségi munkát végezni. Szerinte az MNÁMK ilyen iskola. Kiemelte és megköszönte azt a partneri kapcsolatot, amelyet az intézmény közössége és a szülők részéről tapasztal. „Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen iskolában dolgozhatok, amelynek magas színvonalon valósítja meg a német nemzetiségi iskola és a külföldi német iskola programját egyaránt!”

Ezt követően főigazgató asszony és német igazgató úr együtt nyitották meg a 2021-22-es tanévet az MNÁMK-ban.  

Röviden köszöntötte a jelenlévőket Egri Miklós, az MNÁMK Fenntartó Közalapítvány kuratóriumának elnöke is. Megköszönte a szülők intézménybe vetett bizalmát, majd a diákokhoz fordult, és így folytatta: „A játék tanulás, a tanulás játék. Sok tartalmas játékot kívánok az MNÁMK-ban!”

Az ünnepség további részében az első osztályos apróságok mutatták meg tánctudásukat, majd az egységes iskola diákjai adtak elő egy vidám műsorszámot. A tanévnyitó műsort követően az új sportpálya átadására került sor.

Fiedler Antal   

További cikkek