2025. november 29-én került sor az MNÁMK-ban a hagyományos Pályaválasztási Börzére. A szervezők idén is sokszínű programot állítottak össze. Ilyenkor jönnek vissza korábbi diákok, és mesélnek jelenlegi tanulmányaikról. Ettől hitelesebb forrásból nem tájékozódhatnak a jelenlegi tanulók.
Az előadásokon a különböző felsőfokú intézmények bemutatása mellett szóba kerültek gyakorlati kérdések is az albérlettől kezdve, az utazási lehetőségeken keresztül, egészen a diákmunka lehetőségekig. Az MNÁMK pályaorientációt koordináló pedagógusai – Földi Bernadett, Révainé Schőn Teréz és Szauter Terézia, akik a Frankelos és MNÁMK Baráti Kör tagjai is – ismét ügyeltek arra, hogy a diákok sok területről kapjanak hasznos információkat.
A most előadást tartott, mintegy 30 egykori tanulóink között – a teljesség igénye nélkül – volt budapesti, bécsi, berlini egyetemi hallgató. Szóba került a duális- és a szakképzés. Gazdagították a kínálatot leendő agrár-, gépész- és villamosmérnökök, de itt voltak orvostanhallgatók, leendő pedagógusok és pszichológusok is. Többen online jelentkeztek be.
Az előadók között volt Bójás Bence, Francia Fábián és Halász Ádám. Mindhármuknak ugyanazt a három kérdést tettem fel:
Bójás Bence: „2024-ben végeztem az MNÁMK-ban. Az intézmény mindig is az életem egyik fontos állomása marad. Nem lenne idő felsorolnom, hogy mennyi élménnyel gazdagodtam a legendás, piros téglás falak között, melyekre szinte minden nap visszagondolok.”
Francia Fábián: „2022-ben végeztem az MNÁMK-ban. A felsőfokú német nyelvtudás mellett örökre szóló barátságokat és felejthetetlen élményeket kaptam ettől az intézménytől. Mindemellett hozzátett az iskola ahhoz is, hogy a ’remek’ gyerekekből ’remek’ felnőttek is legyünk.”
Halász Ádám: „2024-ben végeztem az MNÁMK német-magyar tagozatán. Az itt megszerzett tudás nagyon sokat segített abban, hogy a középiskola után stabil német, illetve angol nyelvtudással tudjam gördülékenyen tovább folytatni tanulmányaimat Ausztriában.”
B.B.: „A Budapesti Corvinus Egyetemre járok, másodéves tanuló vagyok. Az egyetem nemzetközi tanulmányok szakát hallgatom, mely egy lépcsőfok számomra azért, hogy elérjem jövőbeli célomat. A diplomácia területén szeretnék dolgozni.”
F.F.: „A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen tanulok mezőgazdasági mérnöki szakon. Harmadéves vagyok. Jól érzem magam, szeretem, amit tanulok. Mindig is nagy rajongója voltam a mezőgazdaságnak és a traktoroknak, és itt ezekkel kapcsolatban minden megtalálható. Ugyanakkor már itt is szereztem új barátokat és a szakmabeli kapcsolatokat.”
H.Á.: „A Bécsi Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakán vagyok másodéves hallgató. Tetszik az egyetem a szépségeivel és a nehézségeivel együtt. Jó érzés, hogy minden nap támogató és összetartó közösségben tanulhatok. Olyan professzorok oktatnak, akik jól kiismerik magukat az egyes szakterületeken. Az a célom, hogy versenyképes diplomát szerezzek!”
B.B.: „Megosztottam velük a továbbtanulással kapcsolatos gondolataimat, és igyekeztem egy kicsit motiválni őket. Elmondtam nekik, hogy kiváló lehetőségekkel találkozhatnak egyetemi éveik során, és ezeket mindenképp használjanak ki. Számomra ugyanakkor ez a nap a nosztalgiáról is szólt, visszatérni egykori gimnáziumomba, és találkozni rég nem látott tanáraimmal és nevelőimmel.”
F.F.: „Az előadáson szó volt az agrár szakokról. Elmondtam, hogy mi a különbség az agrármérnöki és a mezőgazdasági mérnöki szak között. Beszéltem a kihívásokról és a szépségekről is. Emellett szó esett a kollégiumokról, a közösségi életről és a szabadidős programokról.”
H.Á.: „Az előadás útmutató volt azoknak a leendő egyetemistáknak, akik Bécsben képzelik el jövőjüket az érettségi után. Elhangzottak a legjelentősebb különbségek a magyar és osztrák egyetemi rendszerről, a jelentkezés menetéről, az elvárásokról, a tanterv felépítéséről és a lehetőségekről, amik rájuk várnak, ha ezt az utat választják. Adtam egy kis ízelítőt a bécsi egyetemi életből és arra bíztattam a mostani diákokat, hogy külföldi továbbtanulással koronázzák meg MNÁMK-s tanulmányaikat.”
A három előadó után három diákot kérdeztem arról, mit adott nekik a börze:
Győrffy Anna 12.c: „Ármai Borbála és Francia Fábián előadásán vettem részt, mert a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen szeretnék továbbtanulni. Családunk működtet egy baromfitenyésztéssel foglalkozó vállalkozást, szeretném folytatni, kibővíteni mindazt, amit a szüleim felépítettek. Ehhez szükséges az agráregyetem, amivel kapcsolatban rengeteg értékes és hasznos gyakorlati tanácsot kaptam szombaton. Érdemes volt meghallgatni, köszönöm, hogy ott lehettem!”
Buglyó Janka 12.b: „Mivel a magyar-német ágon tanulok, szeretnék külföldön továbbtanulni. Eleinte az orvosi pálya vonzott, de mostanában inkább a pszichológia irányában érdeklődöm. Erről hallgattam előadást. Nagyon tetszett, hogy oldott, kötetlen formában töltöttünk el egy órát. Sok érdekes információ birtokába jutottam, kiváló kezdeményezésnek tartom ezt a börzét!”
Rizsányi Réka 11.b: „Mivel a jogi tanulmányok érdekelnek, ezzel kapcsolatos előadásokat hallgattam. Ketten a bécsi lehetőségekről beszéltek és tájékozódhattam az ELTE jogi kínálatáról is. Nagyon sok információval gazdagodtam, így összehasonlíthattam a két ország jogi képzését. Meglepően sok a különbség, de vannak hasonlóságok is. Nagyon tetszett, hogy olyan diákok meséltek, akik néhány évvel ezelőtt még iskolatársaim voltak.”
A résztvevők névsora és előadásaik témája itt található:
Ahogy a nyilatkozóktól is olvashattuk, tartalmas, hasznos és információkban gazdag előadások hangzottak el. Köszönet érte a szervezőknek és az előadóknak! Folytatás egy év múlva.