Vidám ünnepséggel köszöntötték a nagycsoportosokat az MNÁMK-ban

Az MNÁMK-ban idén is meghitt és játékos ünnepséggel köszöntötték a nagycsoportos óvodásokat, akik mindannyian következő tanév során iskolaelőkészítő foglalkozásokon vesznek részt.

A rendezvényt Peter Stübler intézményvezető és Nuberné Honti Ivett, a magyar intézményegységek vezetője nyitotta meg, akik szeretettel szóltak a gyerekekhez, szülőkhöz és pedagógusokhoz. A köszöntők után a kis óvodások mindannyian kaptak egy-egy díszes mappát, amelyen a nevük, óvodai jelük és a kabalafigura is helyet kapott. Ezekben a mappákban gyűjthetik majd egész évben rajzaikat, feladataikat és az ünnepi alkalmak emlékeit.

Az esemény középpontjában természetesen a játék és a közös élmény állt. A gyerekek négy helyszínen próbálhatták ki ügyességüket és kitartásukat: az ejtőernyős játékban együttműködve alkothattak színes formákat, az ugróiskolában vidáman szökdelhettek, az egyensúlyozó- és lépegető játékokban ügyesen mozoghattak, míg a célbadobásban mindenki megmutathatta pontosságát.

A szülők sem maradtak ki a programból: egy interaktív mese során ők is aktív részesei lettek a gyerekekkel közös élménynek. A napot közös tánc zárta, ahol kicsik és nagyok együtt ropták vidám dallamra. Természetesen a fotózkodás sem maradhatott el Leóval, az iskola életnagyságú kabalafigurájával.

Az idei év különlegessége, hogy a tavalyi évnél jóval több, összesen 51 gyermek vesz részt a programban. A nagy létszám miatt három helyett négy csoport indul, így mindenki számára biztosítja az intézmény a személyre szabott figyelmet és fejlődési lehetőséget. A nagycsoportosokra egész tanévben izgalmas közös foglalkozások és az iskolára való felkészülést segítő programok várnak, heti rendszerességgel.

Az ünnepség méltó nyitánya volt annak az évnek, amelyben a gyerekek játékos, élménydús formában ismerkedhetnek meg az iskolás élettel, miközben tovább erősödik a szülők, pedagógusok és az intézmény közössége.

Jaksa Veronika

az iskolaelőkészítő program koordinátora