Határtalanul 2026

Az MNÁMK hetedikesei Hidasiné Huber Katalin és Péter Szandra Bettina osztályfőnökök, illetve Kerek Márton és Fiedler Antal kísérő pedagógusok társaságában indultak Erdélybe 2026 június elsején, a Határtalanul Program keretében.

Kirándulásunk első állomásaként felmásztunk Déva várához, ahonnan kiváló panoráma tárult elénk. Többórás utazás után, késő este érkeztünk meg szálláshelyünkre, Székelyudvarhelyre. A finom vacsora elfogyasztását követően éppen a kicsomagolással voltunk elfoglalva, amikor sorra érkeztek a medveveszélyről szóló riasztások telefonjainkra. Később kiderült, néhány utcányira tőlünk tényleg megjelent egy barna mackó, amelyet a szakemberek közvetlen életveszélyre hivatkozva kilőttek.

Kedden reggel szemerkélő esőben indultunk székelyudvarhelyi sétánkra. Megtekintettük a gyönyörű város legfontosabb nevezetességeit, majd buszra szálltunk és Korondra utaztunk. A népművészetéről híres település után Bögöz, a Székelyudvarhely melletti kisfalu volt következő úti célunk. Itt az egyik helyi lakos bevezetett bennünket a vajköpülés rejtelmeibe, de kipróbálhattuk az apiterápiát – természetes, ősi gyógymód, amely a méhek által előállított termékekre épül – és pihenhettünk sószobában is. A nap sporttal zárult. A csapat egy része ugrálóvárba ment, a többiek a fociztak a helyiekkel.

Szerdán elvarázsolt bennünket a Gyilkos-tó és a Békás-szoros természeti szépsége. A csodálatos látvány csak fokozódott, amikor az egyik közeli hegyoldal bobpályáján róttuk a köröket. Késő délután Csíksomlyón jártunk, ahol megnéztük a kegytemplomot.

A csütörtöki nap jelentős részét Marosvásárhelyen töltöttük. Állatkerti látogatásunk után rövid városnézés keretében láthattuk a 160 ezer lakosú város leghíresebb épületeit. Utolsó erdélyi esténk meglehetősen érdekes programot tartogatott. Medvelesre mentünk az egyik közeli erdőbe. Láttunk anyamedvét idén született kis bocsával.

Pénteki hazautazásunkat megszakítottuk Tordán. Magyar nyelvű idegenvezetés mellett jártuk végig a sóbányát, majd hosszú utazás után este nyolckor értünk Bajára.

Bízunk benne, hogy az ötnapos út során mindenki jól érezte magát, és felejthetetlen élményekkel gazdagodott! A nagyszerű hangulatban telt kirándulás sikeres pályázatáért köszönet Kerek Mártonnak, a kényelmes utazásért a Femax Kft-nek!

Fiedler Antal