Közlekedj okosan!

A 4. évfolyamos gyerekek a tanév és a környezetismeret tantárgy közlekedés témakörének lezárásaként kedden, június 9-én játékos formában gyakorolták megszerzett ismereteiket az iskolaudvaron rögtönzött tanpályán. A diákok a hagyományos oktatás keretein belül már megismerkedtek a legfontosabb közlekedési táblákkal, közúti jelzésekkel, szabályokkal, továbbá a kerékpár részeivel is.

A szerencsésebbek aznap rollerrel vagy biciklivel érkeztek az iskolába, melyet szívesen kölcsönadtak társaiknak, így mindenki részt vehetett a „forgalomban” járművezetőként és gyalogosként is.

A rendhagyó környezetóra célja a felelősségteljes közlekedés tudatosítása, a szabályok betartásának fontossága, és a tantermi keretek közt már elsajátított tudás alkalmazása volt.

A 45 perc gyorsan eltelt, a gyerekek nagyon élvezték a programot. Mindenki igyekezett betartani a közlekedési szabályokat és a közúti jelzéseknek megfelelően közlekedni, így szerencsére baleset sem történt.

Deák Barbara, Nagyné Kiss Valéria, Hortiné Nagy Réka