Hangosak voltak február 13-án (csütörtök délután) az F épület folyosói. Miközben ötödiktől nyolcadik osztályig mindenki a saját termében bulizott, a zsűri végigjárta a helyiségeket, hogy a díjak kiosztásakor elsősorban azokat a diákokat jutalmazza, akik a jelmezválasztásukkal a lehető legtöbb szempontnak megfeleltek. Ebben az évben is sokan beöltöztek; legtöbbjük kreativitása pedig abban is megmutatkozott, hogy hosszasan kellett vizsgálódni, mire kiderült, hogy kit rejt a jelmez. A felvonulás és díjazás után következett a tombolasorsolás, ami közös ünnepléssel, táncolással folytatódott. A beöltözős-táncos összejövetel hangulatfelelősei kilencedikes diákok voltak. A farsangi délután szervezője a gimnázium 5-8. évfolyamain Puruczki Csilla tanárnő volt.