Történelem testközelből – Budapesten a 12.a és b osztályok

Április 8-án iskolánk 12.a és b osztályainak diákjai osztályfőnökeik és történelemtanáraik kíséretében Budapestre utaztak, hogy egy rendhagyó tanulmányi nap keretében közelebbről is megismerkedjenek Magyarország 1945 utáni történelmével megvalósítva a már hagyományossá vált látogatást a Terror Háza Múzeumba.

A Terror Háza Múzeum tartalmilag a nyilaskeresztes és a kommunista diktatúrák időszakát mutatja be, különös tekintettel a két rendszer közötti párhuzamokra és az áldozatok sorsára. A kiállítás az Andrássy út 60. szám alatti épületben kapott helyet – az egykori, hírhedt nyilas- és ÁVH-székházban –, amely önmagában is szimbólummá vált a magyar XX. század sötétebb fejezeteinek emlékezetében. A múzeum célja nemcsak az ismeretátadás, hanem az emlékezés és az elgondolkodtatás is: a kiállítások személyes történetek, eredeti tárgyak, archív felvételek és korszakhangulatot idéző installációk segítségével hozzák közel a múltat, megrendítő és elmélyült módon.

A látogatás során a diákok átélhették, milyen volt a megfélemlítésre épülő hatalmi rendszerek mindennapjaiban élni – és milyen érték a szabadság, a demokrácia és az emberi méltóság. A cél, hogy a diákok ne csak hallgatói legyenek a történelemnek, hanem aktív értelmezőként, saját gondolataik mentén reflektáljanak azokra a sorsfordító eseményekre, amelyek hazánkat és a magyar társadalmat hosszú évtizedekre meghatározták.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az MNÁMK-nak, valamint a Frankelos- és MNÁMK Baráti Körnek, akik támogatásukkal hozzájárultak az utazás megvalósulásához.

A 12. évfolyam diákjai és osztályfőnökei nevében:
Révainé Schőn Teréz