
Rajzverseny a víz világnapja alkalmából
Vida Izabella, 4.b osztályos tanuló az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság által meghirdetett “Víz a békéért” rajzpályázaton III. helyezést ért el. Gratulálunk!

Vida Izabella, 4.b osztályos tanuló az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság által meghirdetett “Víz a békéért” rajzpályázaton III. helyezést ért el. Gratulálunk!

Osztályunk tanulói az egészséges életmód jegyében egy pályázaton vettek részt, ahol meg kellett mutatniuk, hogy nekik mit jelent az egészséges, tápláló reggeli. Mit fogyasztanak szívesen, s hogyan készítik el azt? Lelkesen álltak a feladathoz és

2023. november 9-én került sor a Márton-napi lámpás felvonulásra az MNÁMK udvarán. A hagyományoknak megfelelően a rendezvényt kézműves vásár kísérte. A résztvevők ezúttal sem maradtak finom zsíros kenyér és forró tea nélkül.

Intézményünk 3.a osztálya tavasszal a szülők segítségével és támogatásával „TÜNDÉRKERT”-et épített a sétáló utcában. A programot a Bajai Városvédő és -szépítő Egyesület kezdeményezte, hogy virágos környezet kialakítására buzdítson. A pályázatot Baja Megyei Jogú Város Polgármesteri


Terményünnepre várták vendégeiket nemzetiségi ruhába öltözött gyerekek és pedagógusok 2023. október 14-én, pénteken délután az MNÁMK udvarán. A naptár ugyan őszt mutatott, de az időjárás nyári meleggel kedveskedett a résztvevőknek, akik között nagy számban jelentek

Az MNÁMK óvodája és általános iskolája is csatlakozott az Országos Állatvédelmi Témahét programjaihoz. A mai napon a 4/A , 2/C és a Napsugár csoport csatlakozott egy kihíváshoz. Egy hatalmas szívet formáltak meg az iskola udvarán

Az MNÁMK tanulói számára július 3. és 7. között már harmadszor szerveztük meg a történelmi tábort, mely során a Sváb Sarok településeivel – Nemesnádudvar, Hajós, Császártöltés és Érsekhalma –ismerkedtek meg a gyerekek. Az érsekhalmi jurtatábor

A fenntarthatóság, az egészség- és környezettudatos életmódra nevelés területén végzett eddigi tevékenységünk alapján intézményünk kiérdemelte az Ökoiskola címet. A cím elnyerése annak a folyamatnak az eredménye, amely során a pedagógusok, tanulók és szülők közösen összefogva