Hagyomány és ifjúság találkozása – Sikeres kezdet a bajai MNÁMK-ban

2025 tavaszán a bajai Magyarországi Német Általános Művelődési Központban (MNÁMK) megrendezésre került az I. Ifjúsági Sváb Bál, amely mérföldkőnek számít az iskola kulturális életében. A rendezvény célja a német nemzetiségi hagyományok ápolása, a fiatalok közösségformálása és a sváb kultúra iránti érdeklődés felkeltése volt. A bál megszervezése hónapokon át tartó előkészítő munkát igényelt. Az MNÁMK diákjai, […]
„A kollégium különleges hely”

Erről is beszélt Kerek Mártom, az MNÁMK Kollégium vezetője az internátus május 28-i ballagásán. A hagyományoknak megfelelően ebben a tanévben is az iskolai ballagás előtt köszöntek el második otthonuktól az MNÁMK végzős kollégistái. A jeles eseményen részt vettek az intézmény vezetői, az érintett osztályfőnökök és természetesen ott volt mind a 41 utolsó éves házlakó is. […]
Országos irodalmi vetélkedőt nyert

Herczeg Noémi, az MNÁMK 12.d osztályos tanulója nyerte a Nagy Diák Jókai Teszt elnevezésű vetélkedőt. A részletekről kérdeztem a boldog győztest. A Nagy Diák Jókai Tesztet azzal a céllal indították el, hogy a résztvevők játékos formában ismerkedjenek meg a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, Jókai Mór életével. Az országos edukatív játékba több mint tízezer fiatal kapcsolódott […]
Élményekben gazdag hétvége Haßlochban

A múlt hétvégén (2025.05.16 – 2025.05.19) az MNÁMK ifjúsági tánccsoportja vendégszerepelt Németországban, Haßlochban. Tobias Meyer polgármester meghívására érkeztünk, hogy fellépjünk az ünnepi hétvégéjükön. Két intenzív napot töltöttünk Haßlochban. A buszos utazás sok időt vett igénybe, de a hosszú út ellenére sosem unatkoztunk. Szombaton, egy kiadós reggeli után gyakoroltuk a tánckoreográfiáinkat. Ezt követően megtekintettük a Hambachi […]
Lekváros papucs készült

A kollégium konyhájában mindig kisütnek valamit. Ezúttal lekváros papucs készült szeder- és szilvalekvárral. A finomság illata hamar betöltötte az épületet, nem is kellet sokat várni az ínyencek megjelenéséig. Bátyity Éva és Rókus Kornélia tanárnők irányításával készült annyi süti, hogy jutott bőven mindenkinek. Köszönjük szépen!
MNÁMK-s diákok a Magyarországi Német Vers- és Prózamondó Verseny döntőjében

2025. május 16-án 85 német nemzetiségi általános és középiskola több mint 200 diákja gyűlt össze az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Budapesti Campusán, hogy részt vegyen a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata által 19. alkalommal szervezett Magyarországi Német Vers- és Prózamondó Versenyen. Iskolánk diákjai rendszeres résztvevői az országos megmérettetésnek. Idén négy diákunk képviselte az MNÁMK-t a döntőben […]
Vaskútra tekertek

Méghozzá az MNÁMK kollégistái, akik Bátyity Éva és Illés Zoltán kíséretében kerekeztek Vaskútra. Megtekintették a templomot és előadást hallgattak meg a helyi svábok múltjáról, jelenéről. Jó időben kiváló program volt!
Határtalanul 2025

Május 12 és 16 között Erdélyben járt az MNÁMK 7.a és 7.b osztálya. A „Határtalanul” program keretében öt szép napot töltöttünk el Székelyföldön. Május 12-én, hétfőn reggel hatkor álmos, ugyanakkor kalandra kész diákok gyülekeztek az MNÁMK hátsó bejáratánál. Csomagok a tartóban, utasok a buszban és már indultunk is első megállónk, Déva felé. A picit szeles […]
Rajzkiállítás

2025. május 15-én megnyitottuk az éves rajzkiállításunkat az MNÁMK-ban! Köszönöm a lehetőséget az iskolának! Andrasics Jánosné
Látogatás a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban

2025. május 9-én az MNÁMK 11.A és 11.B osztályának néhány tanulója különleges tanulmányi kiránduláson vett részt kecskeméti tagintézményünk, az MBS diákjaival közösen. Utunk a Mercedes-Benz kecskeméti gyárába vezetett, ahol nemcsak a modern autógyártás kulisszái mögé pillanthattunk be, hanem a Mercedes-Benz Akadémia által kínált duális képzési lehetőségekkel is megismerkedhettünk, hogy hogyan fér el az elméleti és […]