Egészségnap az MNÁMK Általános Iskolájában

Június 17-én az általános iskolában Egészségnapot tartottunk. Az 1-2. és 3-4. évfolyamos gyerekek 5-5 állomáson keresztül játékos formában ismerkedhettek meg sok érdekes témával.  

A vízirendőrség képviselői beszéltek a fürdés és hajózás szabályairól és bemutattak egy hajót – természetesen a gyerekek fel is mászhattak rá, bekapcsolhatták a villogót. 

Milyen jól és biztonságosan tudnak már kerékpározni tanulóink? Ezt egy bójákkal teli ügyességi pályán mutathatták meg, amit a rendőrségtől Gedovics Zoltán épített fel. E mellett elmondta, a kerékpár szükséges felszerelését és azt is, hogyan tudjuk elkerülni a baleseteket. 

 A hip-hop táncnál kiengedhették a fáradt gőzt, Márics Adrienn, a Golden Dance Club képviselőjével.  

Angeliné Tripolszky Andreával a jógán ellazulhattak.  

Hogyan is kell mentőt hívni? Ez is kiderült Huszár Tamás vezetésével. Mi a stabil oldalfekvés? Ezt is kipróbálták. 

A helyes táplálkozásról Kisbácskai Anita és Mészáros Lívia beszélt. Bemutatták az okostányért, ami jól szemlélteti az élelem megfelelő arányát.  

Szenzomotoros tréningen vettünk részt Sziegl Magdolna irányításával.  

A strandolás gyakorlati tanácsait osztotta meg velünk Sebők Annamária. Játékosan válogattuk szét, mit viszünk magunkkal a strandra; és mi az, ami nem szükséges. 

Suszterné Kovácsics Klárától, a rendőrség képviselőjétől a bántalmazásról és az online zaklatásról tanultunk. Szituációkon keresztül példákat kaptunk a megoldási lehetőségekről.  

Laura és Michelle a 3.b osztályból a hajót és a kerékpár pályát találták a legizgalmasabbnak. A rendőr volt a legjobban felöltözött felnőtt az egész napon. A sötétkék egyenruháját nagyon menőnek találták 😊.