collage_nemzetiségi
collage_nemzetiségi2
„Érték és élmény a hagyományok által"

A német nemzetiség Magyarországon rendkívül kiépült iskolarendszerrel rendelkezik. Számos településen találunk német nemzetiségi általános iskolákat, itt a mi régiónkban is, Baján és a környező településeken. Német nemzetiségi gimnázium kétnyelvű képzéssel az egész országban csupán öt helyen működik, köztük nálunk Baján a Magyarországi Német Általános Művelődési Központban.

A nemzetiségi gimnázium az MNÁMK-ban az elmúlt lassan 70 évben töretlenül azon munkálkodik, hogy tanulóit képességiek kibontakoztatása által felvértezze a felsőoktatás kihívásaival szemben. Célunk, hogy diákjaink magabiztosan megállják a helyüket az egyetemeken és majd a munka világában is úgy német, mint angol vagy magyar nyelvi környezetben. A megszerzett tudás mellett ma már nélkülözhetetlen a gyorsan változó világban a tudás megújítása iránti igény, a megismerés útjainak elsajátítása, az együttműködés képességének fejlesztése és a belsővé vált értékrend mentén vezetett önálló élet. Ehhez tudunk mi a tananyagon túl mintákat, utakat, értékeket és szemléletet mutatni a nemzetköziséggel, a különböző kultúrák megismerésével és a közösség élményének megélése által.

Intézményük különféle képzési utakat kínál fel, melyek közül a nemzetiségi gimnáziumi képzés a 7. évfolyamon indul, de a 9. évfolyamon is megkezdhető. Megfelelő német nyelvtudással közvetlenül be lehet kapcsolódni a gimnáziumi képzésbe vagy a nyelvi előkészítő osztály elvégzése után van rá lehetőség. 9. évfolyamra a központi felvételi eljárás keretein belül, a tanuló általános iskolájában jelentkezési lap kitöltésével a KIFIR rendszeren keresztül vagy önálló jelentkezéssel van mód. A 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi bizonyítványában szereplő eredmények alapján lehet felvételt nyerni az MNÁMK nemzetiségi gimnáziumába, illetve nyelvi előkészítő osztályába.

A nemzetiségi gimnáziumi képzésben német nyelven tanulnak a diákok szaktantárgyakat, ami lehetővé teszi, hogy egy sokkal intenzívebb, mélyebb és sokrétűbb némettudással rendelkezzenek, mint ha németet tanulnának idegen nyelvként. Számukra a német közeg és ebben a közegben folyó kommunikáció természetes velejárója a mindennapoknak.

Iskolánkban az idegen nyelv az angol. Tanulóink igen magasszintű nyelvtudásra tesznek szert angolból is, ami köszönhető az őket körül vevő virtuális valóságnak, a germán nyelvek hasonló felépítésének és nem utolsó sorban pedagógusaink felkészültségének. Tanulóink továbbtanulási esélyéi köszönhetően nyelvvizsgáiknak, emelt érettségi vizsgáiknak nagyon jók, az iskola felvételi mutatói stabilan közel 95% felettiek. Nyelvvizsgákat nem csak az iskolán kívül lehet szerezni, hanem a képzés részeként ingyenesen is megszerezhetők. DSD I és DSD II szerves részei a képzési programnak, illetve az emelt szintű német nyelv és irodalom érettségivel C1 szintű nyelvvizsga bizonyítvány szerezhető.

A középiskolás évek azonban nem csak a tanulásról szólnak, kell, hogy másról is szóljanak. Az MNÁMK-ban a művészetek fontos szerephez jutnak, a néptánc, a zene és különféle projektek részeként célunk az alkotás örömét megismertetni, a közös produkciók örömet szereznek nem csak a közönségnek, hanem az előadóknak is. Sport terén a röplabda és a kosárlabda állnak az sportélet fókuszában, ezekhez kapcsolódó versenyeken, találkozókon vesznek részt csapataink.

A közösség megélése, az összetartozás magas értéket képviselnek iskolánkban, ami nem múlik el a sikeres érettségivel. Nagyon összetartó és támogató az MNÁMK-s nagy család is, a volt tanítványok és a volt pedagógusok, akik díjat is alapítottak az iskola hírnevének öregbítésében kimagasló teljesítmény nyújtó mai diákoknak.

Hagyományokat ápolunk, megismerjük a magyarországi németek nyelve mellett a kultúrájukat a német kultúrával kiegészítve. Erre az alapra építve igyekszünk új utakat keresni és építeni, melyek a jövő felé vezetnek, ahol megtalálja a saját kihívását minden nálunk végzett diák.

Szívből ajánlom minden tanulni vágyó, kihívásoktól vissza nem riadó lelkes diáknak az MNÁMK Nemzetiségi Gimnáziumát!

Nuberné Honti Ivett

magyar igazgató