„A számok nemcsak mennyiséget tükröznek, hanem emlékeztetnek.”

József Attila, A számokról című verséből idézett ünnepi beszédében az MNÁMK két 12-es tanulója Kapitány Klarissza és Buglyó Janka, az intézmény végzőseinek Szalagavató bálján 2025. december 5-én. A költeményt később Vuity András el is szavalta. Megható, szép pillanatok voltak. Ahogyan szívet melengetően telt az egész este. Dám Réka és Schőn Ivett nagyszerűen látták el a […]

Mesemondó verseny 1-2. osztály 

A legkisebbeknek 2024. november 12-én szerveztünk iskolánkban mesemondó versenyt. Magyar népmesékkel készült 12 lelkes kispajtás az első és második évfolyamon, akik már az osztályszinten rendezett versengést megnyerték. Egymás előadását a zsűri tagjaival együtt szívesen hallgatták gyerekek, felnőttek.  A tanulók előadásmódját Bosnyák Imréné és Deák Barbara tanító nénik, valamint Kovácsné Bergmann Barbara óvodapedagógus értékelte. A szereplés után, […]

Mikulás járt az MNÁMK óvodájában

A találkozást mindkét fél részéről nagy várakozás előzte meg. Mikulás tavaly óta nem látta a kis ovisokat, kíváncsi volt rá, betartották-e mindazt, amit egy évvel ezelőtt megígértek. Nem kellett csalódnia. A kicsik izgatottan, de fegyelmezetten és boldogan várták. Énekeltek, verseket mondtak, apró ajándékokkal lepték meg. Mikulás bácsi örömmel vette tudomásul, hogy az MNÁMK Wunderwiese óvodájában, […]