Beszélgetés Perity Péterrel, az MNÁMK 9. a osztályos tanulójával
Iskolai ünnepségek állandó résztvevője, de otthonosan mozog a focipályán is. A szaxofon a kedvenc hangszere, szívesen gitározik, de elboldogul a zongorával és a dobokkal is. Kiskora óta a néptánc bűvöletében él, és nagyon szereti a történelmet. Beszélgetésünk apropóját is a história adja, hiszen hatodik helyezést ért el a XXVII. Savaria Országos Történelem Versenyen, Szombathelyen. Ő Perity Péter, az MNÁMK 9. a osztályos tanulója, akit először a történelem verseny részleteiről kérdeztem.
– Régóta érdekel a történelem, de versenyszerűen hetedikben foglalkoztam vele először. Akkor néhány ponttal lemaradtam az országos döntőről, tavaly viszont már bejutottam és tizenötből nyolcadik lettem. Idén az elején nem voltam annyira motivált, de a vármegyei forduló megnyerése után megjött a kedvem, és ez el is repített az országos hatodik helyezésig. Ezúton is köszönöm történelemtanárom, Révainé Schőn Teréz támogató segítségét!
– Szívből gratulálok, igazán kiváló eredményt értél el! Hogyan zajlott a döntő Szombathelyen?
– A verseny április 24-én és 25-én zajlott. A pénteki megnyitó után írásbeli teszt és esszé jellegű feladatokat kellett megoldanunk. Szombaton következett a szóbeli, amelyen öt tételből egyet kellett kidolgoznunk, majd 10 percben előadnunk. Ezt követően a zsűri tagjai tettek fel kérdéseket.
– A bevezetőben utaltam arra, hogy meglehetősen sokoldalú diáknak ismerlek. Mi az, ami legközelebb áll hozzád?
– Ha egyet kell megneveznem, akkor az természetesen a zene. Otthon állandóan szól valami, és ez bizony nyomokat hagyott bennem. Apa gitározik, talán tőle jön a hangszerek szeretete. Hétéves koromban furulyával kezdtem, majd a szaxofon következett. Szeretem a gitárt és valamennyire tudok dobolni, zongorázni, szájharmonikázni is. A zenélés számomra kikapcsolódás. Nem akarok szerénytelennek tűnni, de van érzékem hozzá, könnyen és gyorsan tanulok.
– Megosztanál velünk olyan élményeket, amelyeket a zenének köszönhetsz?
– Nagy megtiszteltetésként éltem meg, hogy meghívtak a vaskúti fúvószenekarba, nagyon jól érzem magam közöttük. Hálás vagyok Ifj. Illés Zoli bácsinak is a kollégiumi zenekari lehetőségért. Nemcsak a fellépések, hanem a próbák vagy éppen az utazások is óriási élményt jelentenek számomra. Ugyanígy vagyok a néptánccal is. Tizenegy éve veszek részt az érsekcsanádi tánccsoport munkájában, és azt a közösséget is nagyon szeretem. Velük jutottam el például az erdélyi testvértelepülésünkre, Csíkszentkirályra, ami nagy élmény volt számomra.
– Hallottunk már verset és prózát is tőled. Milyen a kapcsolatod az irodalommal?
– Édesanyám magyart tanít, és amióta ismerem a betűket, folyamatosan olvasásra bíztat. Persze nem feltétlenül szépirodalmat olvasok. Most éppen a kedvenc focicsapatom egykori játékosának életrajzi könyvét forgatom. A Liverpoolról és Steven Gerardról van szó.
– Vegyük sorra még egyszer: történelem, zene, néptánc, irodalom és most beugrott egy új szál, a foci. Őszintén szólva picit hiányoltam, szóval beszéljünk egy kicsit erről is! Versenyszerűen focizol?
– Igen, az érsekcsanádiak igazolt játékosa vagyok. A foci is kikapcsolódás. Tanulás után egy jó edzés kifejezetten kellemes fáradtságot ad. Ha nem játszom, nézem a tévében vagy olvasok róla. Ha télen nincs, jöhet más sportág is. Mindenevő vagyok. Ahogy már említettem, kedvenc csapatom a Liverpool, de szeretném gyorsan megjegyezni, hogy már Szoboszlai érkezése előtt is nekik szurkoltam. Dominik a hab a tortán, nagyon szeretem a játékát.
– Kezdem azt hinni, hogy nem 24 órából áll egy napod. Ennyi elfoglaltság mellett még ott a tanulás is. Hogy bírod?
– Mondták már néhányan, hogy nem vagyok normális ennyi programmal. Erre azt válaszoltam, elfoglaltságok hiányában elunnám az agyamat. Így érzem jól magam. Persze, néha elfáradok, kimerülök. Olyankor ledőlök.
– Igazi energiabomba vagy. Kilencedikben talán még távoli a kérdés, de azért megkockáztatom. Tudod már, milyen pályára készülsz?
– Tényleg távoli, de picit már alakul. A szüleim mindketten pedagógusok, és mostanában azt vettem észre magamon, hogy hozzám is egyre közelebb áll ez a hivatás. Az biztos, hogy kicsiket nem tanítanék, de talán a középiskolás vagy az egyetemista korosztályt igen. Sokak szerint zenei pályára kellene mennem, de ebben a szüleimmel értek egyet. Szerintük legyen egy szakmám, és mellette annyit zenélhetek, amennyit akarok. Csak maradjon meg ez a sorrend. Szívesen kezdenék valamit a történelemmel. A politika is érdekel, de a sporthoz kapcsolódva is el tudnám képzelni magam. Meglátjuk.
– Peti, milyen érzés, hogy sokan ismernek? Öröm, teher, felelősség vagy semmi extra?
– Utóbbi. Kiválóan érzem magam így, ahogy vagyok. Felszabadultan. Nem bánom, ha bárki megszólít, szívesen beszélgetek. Persze olyan is előfordult már, hogy valaki arra kért, intézzek neki egy ötöst édesanyámnál, de ilyenkor csak mosolygok. Sokat köszönhetek a szüleimnek. Minden feltételt megteremtenek a boldog életemhez, és megtanítanak az élet alapértékeire.
– Beszélgetésünk végéhez közeledve vegyük kicsit lazábbra a figurát! Villámkérdések következnek. Kedvenc filmed?
– Csupasz pisztoly trilógia, Forrest Gump.
– Kedvenc zenekarod?
– A Queen illetve a Beatles.
– Kedvenc ételed?
– Nehéz kérdés… sok mindent szeretek. Talán a bajai halászlé, csípősen, ahogyan a nagyapám főzi.
– Kutya vagy macska?
– Mindkettő.
– Fekete vagy fehér?
– Fehér.
– Félig üres vagy félig tele?
– Félig tele.
– Legyen ez a végszó! További sikereket kívánok az élet minden területén! Köszönöm szépen a beszélgetést! Élmény volt!
Fiedler Antal
