Sváb kifli sült a kollégiumban

A kollégiumi főzőiskola keretében sváb kifli készült. A munkálatok Bátyity Éva és Rókus Kornélia tanárnők felügyelete mellet zajlottak. A végeredmény rendkívül finom lett. Köszönjük szépen!
MNÁMK-s óvodások a Türr-kilátónál – Élményekben gazdag nap a Halászati Miniskanzenben

Szép, napsütéses délelőtt fogadta az MNÁMK nagycsoportos óvodásait a Türr István-kilátó szomszédságában található Halászati Miniskanzenben, ahol két óvónő és két tanító néni kíséretében egy igazán különleges programon vehettek részt a gyerekek. A kis csapatot Szőts Mónika, a Bajai Hajómalom Egyesület vezetője fogadta meleg szavakkal és mosollyal, és már az érkezés pillanatában is érezhető volt, hogy […]
Kollégiumi közgyűlés

Közgyűlést tartották a kollégisták április 29-én, este az ebédlőben. A tanév második ilyen jellegű összejövetelén aktuális kérdésekről esett szó. Kerek Márton, a kollégium vezetője értékelte a lassan végéhez közeledő tanévet, és beszélt azokról a feladatokról, amelyek még előttünk állnak. A közgyűlésen gazdára találtak a kollégiumi focibajnokság jutalmai is.
Kollégiumi kerékpártúra

Április 29-én, kedden délután pattantak bringára, és tettek két nagy kört. Egyet a Nagy-Pandúr-, egyet a Petőfi-sziget körül. Kiváló időben gyönyörködhettek a környezet szépségeiben. A tekerést közös fagyizás koronázta meg. Köszönet a szervezésért Bátyity Éva és Illés Zoltán nevelőtanároknak!
Újabb turisztikai megállapodást kötött az MNÁMK

Neves vendégek érkeztek a Magyarországi Német Általános Művelődési Központba 2025. április 29-én. Az intézmény technikumának diákjai számára tartott előadást dr. Gajda Tibor, az MPHH Hotel Invest Kft. ügyvezetője és Lencsés Tamara, a Hotel Essence egyik tulajdonosa, a Magyar Turisztikai Ügynökség korábbi marketing igazgatója. A mostani programnak több aktualitása is volt. A két említett turisztikai szakember […]
FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT 2025.

A Fenntarthatósági Témahét egy évente megrendezett oktatási program, amelyre idén április 7-11. került sor az általános iskolában. A Témahét célja, hogy a gyerekek játékosan megismerkedjenek a környezetvédelemmel, a fenntarthatóság komplexitásának bemutatása, a diákok szemléletformálása egy cselekvő program keretében. A 2025-ös Témahét fókuszában a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság kérdéseiből a talaj és biodiverzitása, a mesterséges intelligencia, illetve […]
A népviselet napja

2025.04.11. péntek a népviseletek napja, azaz a TrachtTag. A Zentrum felhívásához csatlakozva immár 11. éve intézményünk is ünneppé varázsolta ezt az átlagos pénteket. Hétköznapi ruhánkkal kombinálva viseltünk egy-egy népviseleti ruhadarabot, ill. kiegészítőt, így idéztük meg őseink emlékét, érezve, hogy a múlt darabjai milyen fontos részei a jelennek. Az óvodások, az általános iskolai tanulók és a […]
Miniszteri elismerés

„Köbüki Ösztöndíj” elnevezésű oklevelet kapott a Magyarországi Német Általános Művelődési Központ a 2024. évi „Köbüki tehetséggondozótanári ösztöndíj” pályázaton elért kimagasló eredményéért. A Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter által aláírt kitüntető címet Feldusz Edit tanárnő vette át Zsigó Róberttől, Baja és térsége országgyűlési képviselőjétől, a Kulturális és Innovációs minisztérium parlamenti államtitkárától, miniszterhelyettestől. A jeles […]
Történelem testközelből – Budapesten a 12.a és b osztályok

Április 8-án iskolánk 12.a és b osztályainak diákjai osztályfőnökeik és történelemtanáraik kíséretében Budapestre utaztak, hogy egy rendhagyó tanulmányi nap keretében közelebbről is megismerkedjenek Magyarország 1945 utáni történelmével megvalósítva a már hagyományossá vált látogatást a Terror Háza Múzeumba. A Terror Háza Múzeum tartalmilag a nyilaskeresztes és a kommunista diktatúrák időszakát mutatja be, különös tekintettel a két […]
Megint kertészkedtek

Április 4-én (pénteken), már második alkalommal tölthettünk együtt egy dolgos, és egyben örömkertészkedő délutánt. Újabb szorgos kezek erősítették a csapatot. Minden ásó, kapa („s nagyharang”) elkelt, azaz nem maradt ellátatlan feladat. Ennek, no meg a 8.c osztálynak köszönhetően – akik az előző napon jelentős mennyiségű földet rostáltak át – sikerült minden betervezett fát elültetni! Jutalmunk, […]