Iskolakert program

Az elmúlt péntekre meghirdetett közös kertészkedésünket izgatottan vártuk kolléganőmmel, Krausz Évivel! Az időjárás kiváló volt, kívánni sem lehetett volna jobbat. Néhány lelkes fiatallal előkészítettük a terepet: kipakoltuk a szükséges eszközöket, ásványi anyagokat, és minden egyebet, amivel igyekszünk javítani a „talaj” gyenge állapotán. Már hozzáláttunk a munkához, amikor megérkezett néhány anyuka! Gyorsan kiosztottuk a feladatokat, és […]
Szavalóverseny

2025. március 17-én rendeztük iskolánkban a 3-4. osztályos tanulók magyar nyelvű szavalóversenyét. A két évfolyamból összesen 16 tanuló vett részt a megmérettetésen. A versenyen dr. Major Hajnalka, Bátyity Éva és Bosnyák Imréné Éva néni zsűrizett. Minden gyerek alaposan felkészült; szép előadással örvendeztették mag a hallgatóságot. Az első helyezett képviseli iskolánkat a Weöres Sándor területi szavalóversenyen. […]
Sváb és horvát táncház

Hétfő este nagy lelkesedéssel táncoltak diákok és tanárok az MNÁMK aulájában. A program első felében magyarországi német tánclépéseket tanultak az érdeklődők. Melcher Zsanett a keringő, polka és mars alaplépéseit mutatta be, miközben Emmert József harmonikázott. Az este második részében Sevaracz Adrienn vezetésével horvát, bunyevác, sokac és szerb körtáncokat, többek között macedont, kólót és hoppá cuppát […]
Angol vezetőképzőben jártak Németországban

Az International Student Leadership Institute (ISLI) pályázatot hirdetett. Az 1982-ben alapított nonprofit szervezet, egyhetes nemzetközi, vezetői továbbképzés ajánlott olyan tanulóknak (16-18 éves korig), akik kiválóan beszélnek angolul, hiszen a program teljes mértékben angol nyelven folyt. Közel 200 kiválasztott diák gyűlt össze Európa különböző országaiból egy hétre a németországi Oberweselben. A diákok workshopokon, vezetőképző feladatokon, megbeszéléseken, […]
Gergely-járás az MNÁMK Általános Iskolájában

Február 28-án ismét megrendezésre került az MNÁMK Általános Iskolájában a hagyományos Gergely-járás. Ez a középkori szokások előtt tisztelgő rendezvény a régi idők diáktoborzási hagyományait eleveníti fel, amikor az idősebb tanulók Gergely-nap környékén új diákokat toboroztak iskolájukba. A rendezvényt nagy érdeklődés övezte, a szépszámmal megjelent szülőket és nagycsoportos gyermekeiket az általános iskola igazgatónője, Szauterné Lévai Klára […]
Sváb horvát táncház

Várunk minden kedves érdeklődőt!
Német nyelvű szavalóverseny

Március 3- án rendeztük iskolánkban az 3-4. osztályosok német nyelvű szavalóversenyét. A két évfolyamból összesen 20 tanuló jelentkezett a megmérettetésre. A zsűrinek – Mayerné Márity Teréz, Bräutigamné Fekete Erika –, mint mindig, most is nagyon nehéz dolga volt, hiszen a gyerekek nagyon felkészültek, s gyönyörűen mondták el verseiket. A helyezettek: helyezett: Pálfi Bernadett helyezett: Sándorfi […]
Német nyelvű vers- és prózamondó verseny

Az országos német nyelvű vers- és prózamondó verseny iskolai fordulójára került sor csütörtökön, melyen az 5. és 6. évfolyam tanulói mutatták meg előadói képességüket, tehetségüket a versmondás terén. Gratulálunk minden résztvevőnek, különösen a délután nyerteseinek, akik közül ketten képviselik majd intézményünket a megyei fordulón. Helyezettjeink: Rutay Hanna 5.A Révai Laura 5.A Jäger Márton 5.C Különdíj: […]
Helyesírási verseny

Január 27-én és 28-án rendeztük meg a helyesírási versenyt a 3. és 4. évfolyamos diákok számára. A két évfolyamból összesen 29 tanuló mérte össze tudását (15 harmadikos és 14 negyedikes). A harmadikosok nagyon izgultak, hiszen nekik ez volt az első ilyen versenyük. A tollbamondást a diákok nehéznek találták, de a feladatlap szerintük könnyű volt. A […]
Rangos elismerés

A közelmúltban nagyszerű hír érkezett az Magyarországi Német Általános Művelődési Központ vezetőségéhez. Az intézmény kollégiuma mellett lévő Ulmer Schachtel/ulmi dereglye és a szintén az MNÁMK területén található országos magyarországi német tanösvény bekerült Bács-Kiskun Vármegye Értéktárába. Arról, hogy valójában mit jelent ez az elismerés, Csorbai Pétert, az MNÁMK némettanárát, az Ulmer Schachtel-projekt egyik ötletgazdáját kérdeztem. Első […]