Az 11.A és 11.B osztály március 4–7. között tanulmányi kiránduláson vett részt Bécsben. A kísérőtanárok Földi Bernadett, Thiede Heike, Révainé Schőn Teréz és Nagy Tünde voltak, akiknek hihetetlenül hálásak vagyunk, hogy velünk tartottak erre az útra.

Kedden, a vonatos és buszos utazás után megismerkedtünk a belvárossal. A sétánk során elhaladtunk Bécs összes fontos és híres épülete mellett. Az estét kisebb csoportokban tölthettük, és önállóan fedezhettük fel a belvárost.

Szerdán reggel a schönbrunni kastélyhoz utaztunk. Az audioguide-os vezetés után szabadidőt kaptunk a kastély területén, ahol gyönyörű képek készültek. Itt órákig el tudtam volna még időzni. Ezután visszamentünk a belvárosba, ahol megnéztük a Hundertwasser-házat, majd a Cyber Jumping trambulinparkba látogattunk el, amely már Bécs külvárosában található. Véleményem szerint minden egyes másodperc megérte a hosszabb utazást. A bécsi tömegközlekedés átláthatóságának köszönhetően nagyon gyorsan el tudtunk jutni egyik helyszínről a másikra.

Csütörtök délelőtt részt vettünk a német nyelvű tanulmányi kiállításon, ahol 2,5 órán keresztül több száz standnál gyűjthettünk információkat és szórólapokat. Nekem személy szerint sokat segített a továbbtanulás tervezésében.

A kiállításról a Práterbe mentünk, ahol azok, akik szerették volna, felülhettek az óriáskerékre. Ezután mindenki szabadon tölthette idejét a Práterben, amit a legtöbben teljesen ki is használtak. Délután együtt látogattunk el a Madame Tussauds múzeumba, ahol híres történelmi személyiségek, sztárok, sportolók és művészek viaszfigurái interaktív, modern környezetben voltak kiállítva. Rengeteg fantasztikus kép készült!

Ezt követően választhattunk, hogy a Kunsthistorisches Museumba (Művészettörténeti Múzeum) vagy a Naturhistorisches Museumba (Természettörténeti Múzeum) látogatunk el. Körülbelül 1,5 órát töltöttünk ott. Engem teljesen lenyűgözött a Művészettörténeti Múzeum.

Összességében elmondhatom, hogy minden percét élveztük ennek a kirándulásnak, és a lehető legjobban kihasználtuk az időt Bécsben. Az emlékek, amelyeket hazahoztunk, felejthetetlenek! Emellett nemcsak a városhoz való kötődésünk erősödött, hanem az évfolyam osztályai és a tanáraink közötti kapcsolat is még szorosabb lett!

Schön Ivett, 11.a