Február 13-án rendeztük az általános iskolás farsangi mulatságot. A bált jelmezfelvonulással nyitottuk meg, ahol mindenki megmutathatta egyedi kosztümjét. Szebbnél szebb hercegnők, fekete öves ninják, focisták, űrhajósok haladtak el előttünk. Kreatív jelmezekből sem volt hiány, egyesek popcorn, Rubik kocka, mosógép, tic tac cukorka és számtalan, felsorolhatatlan ötletes maskarába bújva színesítették a farsangi forgatagot.

A felvonulás után megkezdődött a közös tánc, melyet zenés játékok sora követett. Lufit a levegőben tartva kellett táncolni, de arra is hamar fény derült, hogy kinek sikerült átbújni a léc alatt, vagy egy darabka újságpapíron egyensúlyozva mozogni. Az erőt próbáló feladatokat követően a szülőknek köszönhetően gazdag lakoma várt a gyerekekre. A SZÜSZE által felajánlott tombolatárgyak 60 szerencsés kisdiákot tettek még boldogabbá.

A Diákönkormányzat nevében köszönöm szépen igazgatónőnk, Szauterné Lévai Klára támogatását, a szülők hozzájárulását és a lelkes tanító nénik segítségét.

Deák Barbara