Szeptember 24-én szombaton délelőtt az MNÁMK-s általános iskolások egyenpólójától sárgállott a Petőfi-sziget.
A hagyományos sportnapunkat ebben az évben összekötöttük a Rotary Club által szervezett Sulikezdő futással. Jótékonyság, mozgás a szabadban, közösségépítés iskolai és városi szinten – mindezek a célok vezéreltek bennünket, amikor elhatároztuk, hogy ezúttal az egész általános iskola csatlakozik a programhoz.
Hogy mennyire összetartó az MNÁMK nagy családja – gyermek, pedagógus és szülő – egyértelműen mutatja az iskola nevében regisztrált 477 fő, akik közül 355 volt a diákok száma.
Egy jó hangulatú közös délelőtt eltöltése a gyönyörű őszi időben, egy kis séta vagy futás a csodás természeti környezetben, összefogás jó célokért – ezzel mindannyian gazdagabbak lettünk. Jónéhányan érmet is szereztek tanulóink közül, számukra különösen szép emlék marad ez a szombat. A ráadás még, hogy az iskolák közötti versenyben az éves összesítésben az élen járunk.
Motivációban nem volt hiány, és megmutattuk, hogy jó közösségként összetartunk és sikeresek vagyunk.
A nagy létszámú részvétel megszervezése nem volt egyszerű feladat. Köszönettel tartozunk a segítségért a szervezők oldaláról Sipos Jánosnak és Molnár Attilának, akik az első pillanattól fogva támogatták a szándékunkat, továbbá a szülőknek, akik a célkitűzéseink mögé álltak.
Szeretettel gratulálunk a helyezést elért tanulóinknak:
Újonc I. Leány:
Újonc I. Fiú
Újonc II. Leány
Újonc II. Fiú
Gyermek Leány:
Gyermek Fiú:
Serdülő Fiú:
A teljes eredménylista itt olvasható:
Nagysikerű délelőtt volt, a hangulatról pedig meséljenek a képek!
