Idén is elérkezett a báli időszak. A hagyományos bajai Sváb bálra február 8-án került sor az MNÁMK sportcsarnokában. A gyönyörűen feldíszített terem mintegy 500 vendéget várt, akik meg is érkeztek a 19 órai kezdésre.

Az ünnepi műsort megelőzően először Peter Stübler intézményvezető köszöntötte a jelenlévőket. „Miért is olyan különleges a Sváb bál? Mert nemcsak a jelenlegi iskolai közösségünket hozza össze, hanem volt diákjainkat, barátainkat és Baja város közösségét is intézményünkbe vonzza. Az MNÁMK közel hét évtizede áll fenn. Biztos identitással, hagyományokkal rendelkezünk, és szilárd helyünk van Baja városában. Ezt nem lehet megvenni, sem az internetről letölteni, ezért generációkon átívelve kell megdolgozni. Nekünk itt közösen sikerült. Ezenkívül körülbelül 80 táncos áll mögöttem hajósi és nemesnádudvari viseletben, akik az iskola jelenlegi és alumni tánccsoportjának tagjai. Micsoda nagyszerű közösségérzet, micsoda öröm, hogy a német nemzetiség kultúra magját – a néptáncot – itt, iskolai közösségünkben ilyen sikeresen tudjuk ápolni és őrizni” – mondta Peter Stübler, majd a vacsorához jó étvágyat, az est további részéhez jó szórakozást kívánt mindenkinek.

Ezután a bál fővédnöke, Dr. Gerner Zsuzsanna, a Német Szövetségi Köztársaság tiszteletbeli konzulja osztotta meg gondolatait a népes számú vendégsereggel. Beszédében utalt arra, hogy Budapesthez és Pécshez hasonlóan Baján is 1956-ban kezdődött a német nyelvi képzés. „Nagy öröm, hogy az akkor elindult iskolából, mára teljes értékű külföldi német oktatási intézmény lett. Óriási értéknek tartom, hogy az MNÁMK-ban a tanulók tantárgyi képzése mellett nagy hangsúlyt fektetnek a német identitás megőrzésére, a hagyományok ápolására” – mondta Dr. Gerner Zsuzsanna, majd átadta a szót Szauter Terézia fenntartói megbízottnak, aki röviden ismertette az ünnepi összeállítás koreográfiáját.

A műsor a sváb közösségekben nagyon fontos napról, a búcsúról szólt, melyre akkoriban gondosan készülődött a falvak apraja, nagyja. Reggel mindenki elment a templomba, utána jöhetett a körhinta, majd este az elmaradhatatlan bál. Ezt a hangulatot mintegy 80 táncos varázsolta a színpadra. A különböző korosztályok koreográfiáit a tánccsoportok vezetői állították össze Szauter Terézia irányításával. Köszönet Angeliné Tripolszky Andreának, Gyetvai Editnek, Kiss Andreának, Osztrogonácz Erzsébetnek, Tokay Ágnesnek, Hidasiné Huber Katalinnak és Melcher Zsanettnek! A harmonikakíséretet a szokásos profizmussal Emmert József biztosította. A tánccsoportok mellett énekelt az UBZ-Nachtigallen kórusa és gyönyörű dallamokat hallhattunk a Babarci Fúvószenekartól.

A nagysikerű produkciók után vacsora, majd hajnalig tartó mulatság következett. A finom ételekről a Malom Étterem, a nagyszerű hangulatot biztosító zeneszámokról a Sextett Zenekar gondoskodott. Nem maradt el a tombola sem, sok értékes nyeremény talált gazdára. A szervezők idén első alkalommal játszószobát is kialakítottak, melyet nagy örömmel vettek birtokba a gyerekek.

Aki részt vett a kiválóan sikerült Sváb bálon, biztosan számolja már a napokat a 2026-os összejövetelig. Aki nem, tartson velünk jövőre! Köszönet a szervezésért Emmert Józsefnek, Munding Aliznak és az MNÁMK gondnokságának! Folytatás egy év múlva!

Fiedler Antal

Képgaléria a Bácskai Hírforrás Facebook oldalán: 

Facebook

Képek forrása: Kelemen Áron/Bácskai Napló