Hogyan lesz a szőlőből must, majd bor?

Hogyan lesz a szőlőből must, majd bor?

Sok munkával, fáradozással és hosszú idő alatt. Ezt tapasztalhatta meg a 3. b osztály az MNÁMK-ban. 17 pár szorgos kezecske törte a szőlőt, és préselte ki a levét egy préssel. Megtapasztalhatták illetve tanulhatták, mi a szőlőlé és a must közötti különbség – ízükben és előállításukban, hiszen egy projekt keretén belül néhány órán erről beszélgettünk, tanultunk. […]

Ezüsthíd projekt

Ezüsthíd projekt

A tanév elején, a tanítás első hetében, a 3.a osztály a Kultúraktív Egyesület kezdeményezésére az Ezüsthíd projektben vett részt. Célunk volt, hogy felfedezzük Baja város szépségeit, megismerjük az épített és természeti környezetét.   A program keretét a dunai tündérek legendáiból szőtt mese adta. Kétszer tettünk sétát a városban. Hétfő délután a Sugovica partján, szerdán pedig […]

Kis Tudósok Akadémiája

Kis Tudósok Akadémiája

2022 áprilisában Adorján Adrienn tanárnő és Zsibrek Tímea laboráns vezetésével indult el az MNÁMK-ban, a „Kis Tudósok Akadémiája” elnevezésű program. Csatlakozott is hozzá szép számú óvodás és általános iskolás tanuló. A játékos kémiai és biológiai kísérletek elnyerték a gyermekek tetszését. A kiváló szakmai munka nyáron egy napra kilépett az MNÁMK kapuin. Zsibrek Tímea laboránst augusztus […]

„A kutya is ért németül?”

„A kutya is ért németül?”

Népszerű nyári napközis tábor a bajai MNÁMK-ban 2022. augusztus első hetében rendeztük meg intézményünkben-immár harmadszor-  a kutyával asszisztált német napközis tábort, alsó tagozatos diákok részvételével. Nagy örömömre a csapat fele már visszatérő táborozó, intézményünk jóvoltából pedig már minden résztvevő találkozott valamilyen rendezvényen Korsós Mónika felvezetővel és vizsgázott terápiás kutyáival. Így csak a szülők tették fel […]

Bronzkori kalandozás a Sváb-sarokban

Bronzkori kalandozás a Sváb-sarokban

Az MNÁMK 5. és 6. osztályos tanulói számára július közepén már másodszor szerveztük meg a történelmi tábort, mely során a Sváb-sarok településeinek – Nemesnádudvar, Hajós, Császártöltés és Érsekhalma – történelmi, néprajzi és természeti értékeivel ismerkedtek meg a gyerekek. Ízelítő a sokszínű programból: „régészet, a bronzkori földvár felfedezése, az érsekhalmi tájház, a császártöltési tájház és a […]

Német Nyelvű Tábor Balatonfenyvesen

Német Nyelvű Tábor Balatonfenyvesen

2022. 06. 20. – 2022. 06. 24. Német nyelvű táborunkat Balatonfenyvesen a Bács-Kiskun Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány Balatonfenyvesi Táborában tartottuk meg.  Táborunkban 24 gyerek vett részt. A tanulók iskolánk 3-4. osztályos gyerekekei voltak. A programok megvalósításában három német nemzetiségi pedagógus működött közre: Hágendorn Andrea, Hajós Enikő és Nagyné Kiss Valéria.            Céljainkat és feladatainkat […]

Egészségnap a felső tagozaton

Egészségnap a felső tagozaton

A tanévet a felső tagozatos diákok és pedagógusok is projektnappal zárták, ezúttal az EGÉSZ-SÉG került a középpontba. Gernerné Kemmer Rosemarie igazgatóhelyettes megnyitó gondolatai után a napot ébresztő-vitalizáló testmozgással kezdte a teljes közösség az új sportpályánkon. Sivák Szilvia tanárnő vezetésével a Dzsungel könyve dallamaira készítették fel magukat az egész napos aktivitásra. Ezután a tíz osztályunk vetésforgóban […]

Egészségnap az alsó tagozaton

Egészségnap az alsó tagozaton

Június 14-én az alsó tagozaton egészségnapot szerveztünk. Két órában az évfolyamok együtt, majd két órában az osztályok önállóan szerveztek foglalkozásokat.   Minden gyermek részt vett terápiás kutyával asszisztált foglalkozáson. Az évfolyamok egyszerre hat kutyával ismerkedtek meg. Minden tanuló jutalomfalatot adott a kutyáknak. A gyerekek lába között szaladtak át a kutyák, majd a gyerekekből állított akadályokat […]

 Papírgyűjtés az MNÁMK-ban

 Papírgyűjtés az MNÁMK-ban

Sikeres volt általános  iskolánkban a papírgyűjtési akció. Köszönjük szépen a Szülőknek az együttműködést !

Rotary jótékonysági futás/séta

Rotary jótékonysági futás/séta

Iskolánk idén is részt vett – a már hagyományosnak mondható és egyre nagyobb népszerűségnek örvendő – Rotary jótékonysági futáson. A rendezvény fő célja a jótékonyság -emellett az egészséges életmódra nevelő és csapatépítő erejét is fontos kiemelni- melyen minden évben többen vesznek részt az MNÁMK-s diákok. Évente három ilyen sporteseményt rendez a Rotary Club, ha mindegyiken […]