A programokat 8 és 16 óra között szerveztük.
A hét minden napján valami újat próbálhattak ki a gyerekek. Egész héten rekkenő hőség volt, így fokozottan gondoskodtunk a folyamatos folyadékpótlásról és a hűsítő csemegéről a görögdinnyéről.
Minden reggel az iskola területén kialakított virágos kerteket és veteményeseket közösen meglocsoltuk.
Hétfőn esősegélynyújtás alapjaival ismerkedtünk meg. A nyár veszélyeire hívta fel a gyerekek figyelmét Solt Rita iskolánk védőnője. Gyakorlatban ki is próbálták a stabil oldalfektetést, és a kötözéseket. Akadálypályát építettünk, kúszó, mászó, ugró, mozgáskoordinációs ügyességi feladatokkal.
Kedden a megépített pályán versengtek a gyerekek. Délután a Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Képző- és Iparművészeti Tagintézménye (VIZU) képviseletében Erdei Márta szakmai irányítása mellett agyagoztunk, mindenki egy tálkát készített, amik a nyár folyamán kiégetünk.
Szerdán koordinációs, tájékozódási képességet fejlesztő játékokat játszottunk. Délutánonként kellemesen lehűtött teremben relaxáltunk majd sporthoz kapcsolódó rövid filmeket néztünk.
Csütörtökön a labdáé volt a főszerep. Különböző labdás játékokat játszottunk, kidobó, célba dobás, kosárlabda, foci, floorball.
Péntekre változatos sorversenyekkel készültünk. Ebéd után a tábor zárására került sor. Minden táborozó elismerő oklevelet és egy aranyérmet kapott.
A hőség nagy kihívást jelentett, így a hét végére mindannyian elfáradtunk.
Jövőre folytatjuk! Szilvi néni és Ivett néni