A kollégium a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának önálló intézményegysége. Maximálisan 250 tanulónak tudunk férőhelyet biztosítani. Diákjaink az intézmény székhelyén két épületszárnyban és egy intézményen kívüli telephelyen vannak elhelyezve. Székhelyünkön az A épületben 41 db négyágyas, 2 db háromágyas és 1 db kétágyas szoba található. A B épületben 8 db négyágyas szoba található. Az A épületben szintenként egy-egy mosó-és melegítőkonyha áll tanulóink rendelkezésére, villanytűzhellyel, automata mosógéppel valamint itt találhatóak a társalgók, az I. és II. emeleten egy-egy. Telephelyünkön, mely a Szenes utcában található 9 szobában kerülnek a diákok elhelyezésre.
A diákok nyolc tanulócsoportba vannak beosztva, mindegyiket egy-egy nevelőtanár vezeti. A nevelőtanárok mindegyike szaktanár, matematikából, földrajzból, németből, magyarból, biológiából, történelemből vállalnak korrepetálást, felkészítést. A tanulásban való segítség mellett fontos feladatunk, hogy a diákok szabadidejét hasznosan töltsük ki, minél több programot biztosítsunk számukra. Egész épületben kiépítésre került a vezeték nélküli Internet hálózat (WiFi), ami egyre fontosabb szerepet kap, hisz diákjaink egyre nagyobb számban kapnak projekt munkát, amihez az Internet nélkülözhetetlen. 20 db laptop kölcsönözhető a diákok számára, hogy az iskolában kapott feladatokat eredményesen elvégezhessék. Kialakítottunk egy kézműves termet a lányoknak ahol gyertyát öntenek, üveget festenek, batikolnak, gipszet öntenek. Rendszeres időközönként tartunk számukra itt foglalkozást, a kollégium dekorációja mellett rengeteg ajándékot is készíthetnek itt különböző alkalmakra. Háztartástan foglalkozásokat is tartunk, ezeken a lányok sütnek-főznek a többi kollégista legnagyobb megelégedettségére. Film klubbot üzemeltetünk, ahol a diákok a klubbot vezető tanárral közösen döntik el, hogy milyen filmeket néznek meg, melyet a megtekintés után közösen feldolgoznak. Saját könyvtárral rendelkezünk, ami nagyon nagy segítség gimnazistáinknak, a tanuláshoz minden segítséget házon belül igénybe tudnak venni. Az épületünk mögött sportudvar található, ahol ősszel és tavasszal bajnokságokat rendezünk. Kollégiumunk 15 db kerékpárral van felszerelve, melyek kollégistáink rendelkezésésre állnak. Ezek segítségével tanulóink könnyebben jutnak el különórákra, edzésekre. Elsődleges célunknak tartjuk, hogy kollégistáinknak otthonos környezetet teremtsünk, így biztosítva számukra a tanuláshoz szükséges nyugodt légkört. Ezt a célt szolgálják közös eseményeink, a már említett szakkörök, bajnokságok mellett az ünnepi események, Mikulás ünnepség, ballagás.
A nevelőtanárok munkáját a Diák Tanács segíti, amelybe minden tanulócsoport 2-2 főt delegál, ebből következően a DT 16 fős. Ez a létszám még kiegészül a kollégiumvezetővel és a DT-t segítő pedagógussal. A közösség minden évben két DT titkárt választ, akik a tanév közben tartják a kapcsolatot a kollégiumvezetéssel és egyeztetnek a tagságot érintő kérdésekben.
Folyamatos a kapcsolattartásunk a gimnáziummal, a szülői értekezleteket, fogadóórákat párhuzamosan tartjuk. Intézményegységünkben önálló Szülői Szervezet működik, melyen keresztül a szülők észrevételeiket, javaslataikat eljuttathatják az intézményvezetés felé.
Munkánk legnagyobb elismerése, hogy volt kollégistáink évekre visszamenőleg újból eljönnek, gólyabálra, szalagavatóra, ballagásra, beszámolnak életük alakulásáról. Ezt szeretnénk a jövőben megőrizni, a későbbiekben tovább erősíteni.