2019. október 3-án, a német egység napját ünnepelték az MNÁMK-ban. A berlini fal leomlása utáni 30. évben ez volt a mottó: „Köszönjük, Magyarország!”
Hogy a német egységért mondott köszönet miért leginkább a magyarokra érvényes? Erre a 11.a osztályos tanulók, Németországból érkezett vendégtanáraikkal közös előadása keresett választ. A diákok és tanáraik, képzeletbeli utazáson vettek részt Berlinben, ahol az akkori történelmi eseményeket kutatták. A német tanárok a színpadon beszámoltak Kelet- és Nyugat-Németországban szerzett személyes tapasztalataikról, Németország felosztásáról, a német-német identitásról és a rendszerváltozásról. A kollégiumi zenekar nagyszerű előadással, zeneileg valósította meg a leírt határ- és falélményeket az ‘Another brick in the Wall’ című dallal. Ezt követően Dörte Christensen német igazgató beszélt arról, hogy a soproni határnyitással hogyan ütötték ki a magyarok a Kelet- és Nyugat Európa között húzódott német falból az első köveket. Arra bíztatta a diákokat, hogy álljanak ki a határok és kerítések nélküli Európáért, hiszen ahogy a tájat sem változtathatjuk meg önkényesen, úgy a fejek és a szívek sem tűrik, ha parancsolnak nekik. A rendezvény csúcspontja és vége annak a bátor magyar döntésnek a festői bemutatása volt, ahogy Ausztria felé megnyílt a határkerítés, és ezzel együtt az út is egy szabad és egységes Németország és Európa felé.
A műsor zárásaként ismét a kollégiumi zenekar következett. A „Zeit, die nie vergeht” című dallal az egész aula a történelem boldog pillanatát ünnepelte, és azt mondta: „Köszönjük, Magyarország”.
Daniel Rades, német igazgatóhelyettes