Teljesen kibékíthetetlenek lennének a generációs különbségek és vajon szükségszerűen ellentmond egymásnak a régi és az új? Ezekre és más hasonló kérdésekre keresett választ az idén 24. alkalommal, 2023. november 11-én megrendezett Kárpát-medencei Kossuth-szónokverseny 21 döntőbe jutott versenyzője, akik körében nekem volt szerencsém iskolánkat képviselni.
A döntő egy esős szombati napon került megrendezésre a budapesti Nemzeti Színházban. Ezt a fordulót egy online megmérettetés előzte meg, melynek folyamán a versenyzőknek egyperces videókban elmondott szónoklatokkal kellett bizonyítaniuk tehetségüket. Így kerültem én is az első 21 résztvevő közé. Mind a szónoklat, mind a vita a szívemhez közel álló műfajok, és szívesen próbálom ki magam újabb és újabb területeiken, így izgatottan vártam a megmérettetést. Hazudnék, ha azt mondanám, nem féltem, sőt nem kis túlzással állítom, rettegtem. Bemenni a Nemzeti Színház termébe, meglátni a nézőteret, a pódiumot, vagy a zsűrit, ami nem kisebb nevekből állt, mint a zsűrielnök, Rátóti Zoltán, Aczél Petra, Balázs Géza, Katonai Kinga, Kiss Róbert Richárd, Merényi Hajnalka vagy Török Ádám, egyszerre hihetetlenül felemelő és leírhatatlanul gyomorszorító érzés.
Kihúztam a sorszámom. 7-es. Nyugtattam magam, én nem vagyok babonás, ez pedig nem egy gonosz szám, és örültem, hogy legalább kávészünet előtt túl leszek a szónoklaton, utána már csak izgulni kell. Meghallgattam az előttem álló versenyzőket. Hihetetlenül erős mezőny. Semmi baj. Legalábbis ezt mondtam magamnak, amikor remegő lábakkal felálltam az emelvényre, konstatálva, hogy a szemembe világító reflektorok fényétől semmit nem látok a nézőkből. Akkor bukik, hogy meztelenül képzelem őket, ezzel oldva a feszültséget. Egy nagy levegővételt követve elmondtam a háromperces beszédemet. Nem blokkoltam le. Nem felejtettem el. Nem rohantam ki sírva. Ezt már sikernek könyveltem el, már csak hab volt a tortán, hogy értelmesen meg tudtam válaszolni az utána következő kérdéseket. Elégedetten ültem le a helyemre és hallgattam végig a többi résztvevőt, szerencsére csak utána tudtam meg, hogy egyike vagyok a legfiatalabbaknak. Ezután következett a vitaforduló, ahova sajnos nem sikerült bejutnom, de érdeklődve figyeltem a tőlem tapasztaltabb versenyzők érveit és ellenérveit. Az eredményhirdetéskor azonban nem csalódtam. Az első három versenyzőn kívül különdíjat is osztottak, melyet sikerült megszereznem, a zsűritagok pedig személyesen gratuláltak, aminek külön örültem. Ráadásul Török Ádám, a Dumaszínház képviselője meghívott az általa vezetett klubba, a produkcióm alapján hitelesnek és érdemesnek talált erre a felkérésre, amiért rettenetesen hálás voltam.
Összességében tehát sikeresen zártuk ezt az izgalmakkal és élményekkel teli napot. A különdíjon kívül fontos tapasztalatokat és barátságokat nyertem, amik talán még az oklevélnél is értékesebbek. Mindenesetre ez még nem a vége, jövőre pedig talán egyenesen a vitafordulóba (és még tovább) menetelek majd.
Dáné Janka (11.B)
