Az őszi szünetről visszaérkezett általános iskolásokat színes lépcsők, rajtuk németül megfogalmazott bölcs gondolatok fogadták. „Ma sokat olvastam. Már egyedül is meg tudom csinálni. Ma boldog vagyok. Összetartunk.” Ilyen és ehhez hasonló mondatokat olvasva lépkednek tanulóink felfelé az intézményben. Pozitív gondolatokkal, egyre feljebb és talán nem is csak ezeken a lépcsőkön? Fiedler AntalOlvass tovább
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Tehetség Program keretében országos német versenyt hirdetett a 9. és 10. osztályos diákoknak német nyelvből, melynek megszervezésével a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központját bízta meg. A verseny hiánypótló, hiszen 9. és 10. osztályos diákoknak kevés országos versenyt szerveznek. Szervező Bizottságunknak, mely különböző iskolatípusok nyelvtanáraiból állt, egyrészt a verseny szerkezetét...Olvass tovább
Ha ősz, akkor mesemondó verseny! A felső tagozaton az idei tanévben október 20-án került megrendezésre. A versenyzők az 5-6. osztályos korcsoportból érkeztek. A zsűri nehéz helyzetben volt, hiszen a jól felkészült diákoktól gyönyörű meséket hallhattak. Helyezettek: I.hely: Hollósi Panna 5.a II.hely: Marázi-Vuity Adél 5.b és Makrai Virág Nóra 6.a III.hely: Havasi-Thuránszky Adél 6.a és Stefánovics Zoltán 5.c A helyezést...Olvass tovább