A tanév menetéhez képest szokatlanul korán, de annál bensőségesebb hangulatban zajlott a Szalagavató bál az MNÁMK-ban. Az intézmény sportcsarnoka 2021. október 21-én este telt meg a végzős osztályok tanulóival, hozzátartozóikkal és az iskola pedagógusaival.
A rendezvény a szokásoknak megfelelően műsorral kezdődött. Láthattunk és hallhattunk rövid idézetekből álló összeállítást, gyönyörű dalokat, majd a végzősök nevében Erős Francseszka és Verebélyi Liza osztotta meg érzelmekben gazdag gondolatait a jelenlévőkel.
Ezt követően Szauter Terézia főigazgató és Peter Stübler német igazgató lépett mikrofonhoz. „Öröm, hogy a körülmények ellenére itt lehetünk. De mit is jelent a szalag? Mindenkinek mást. A szülőknek azt, hogy a nem is olyan régen csecsemő karszalagot kapott gyermekük hamarosan érettségizni fog. A pedagógusok számára azt, hogy az általuk sok ismerettel ellátott és „megszelídített” kamaszokból nemsokára felelősségteljes fiatal felnőttek lesznek. A diákok pedig örömmel folytatják az évtizedek óta tartó hagyományt és büszkén viselik azt a szalagot, amely egy összetartó közösséget szimbolizál. Éljétek meg ezt a közösségi érzést, mert ez mindig megmarad nektek. Ez a szalag igazi üzenete.” – mondta a főigazgató.
„Számomra ez az első MNÁMK-s szalagavató. Németországban nincs hagyománya, de én örömmel ismerek meg új kultúrákat, új tradíciókat. A szalag nekem az iskolával való kapcsolatotokat jelképezi. Meg azt, hogy tettetek egy újabb lépést előre az életetekben. Felnőttetek, nem vagytok már gyerekek. Legyen motiváció a szalag számotokra a közelgő érettségihez, az előttetek álló feladatokhoz! Szép ez a tradíció, örülök, hogy részese lehetek a mai ünnepnek!” – hallhattuk a német igazgatótól.
Peter Stübler gondolatai után az intézmény vezetői feltűzték a szalagokat a 12-es diákok és osztályfőnökeik gallérjaira. A rendezvénynek nevet adó ceremóniát követően, mialatt a vendégek az osztályok videóösszeállításait nézték, a végzősök átöltöztek az est fénypontját jelentő tánchoz. A lányok hófehérben, a fiúk fekete nadrágban és fehér ingben táncoltak egy igazán szép koreográfiát, melyet méltóképpen koronázott meg az elmaradhatatlan anya és fia illetve apa és lánya tánc.
A megható perceket vakuk kattogása váltotta fel, fényképek készültek mindenkiről minden mennyiségben. Jól is van ez így. Szép este volt. Szalagavató. MNÁMK. 2021.10.21.
Fiedler Antal
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/1-9-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/2-9-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/4-8-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/5-6-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/6-4-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/7-4-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/8-3-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/9-2-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/10-2-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/11-2-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/12-2-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/13-2-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/14-2-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/15-2-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/16-1-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/17-1-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/18-1-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/19-1-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/20-1-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/21-1-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/22-1-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/23-1-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/24-1-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/25-1-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/26-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/27-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/28-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/29-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/30-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/31-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/32-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/33-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/34-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/35-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/36-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/37-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/38-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/39-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/40-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/41-1500x1125.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/42-1500x1125.jpg)