A nulladikos és 9.-es kollégista tanulók nevelőtanáraikkal meglátogatták a kollégium előtt felépített bárkát. Munding Aliz segítségével a tanulók interaktív módon ismerkedhettek meg a magyarországi németek betelepítésének történetével, továbbá a hajó megépítésének többféle céljával. A valósághű méretben elkészített hajó egyfelől emlékműként, másfelől szimbólumként is szolgál, az utóbbira utal elnevezése is: Hoffnung, azaz Remény, mely az új hazában letelepedett német nemzetiségek jövőbe vetett hitét szimbolizálja. A hajó további különlegessége, hogy rendhagyó tanítási helyként is szolgál.
A kollégisták érdeklődéssel vettek részt a foglalkozáson, szívesen emlékeztek német nemzetiségi származásukra, megtekintve a bárkán kiállított hagyományos eszközöket és a vállalkozó szelleműek felpróbálhattak egy német nemzetiségi népviseletet.
Knipf Csilla