Szomorú és egyben felemelő, szívet melengető esemény helyszíne volt az MNÁMK főépületének folyosója 2020. február 24-én. Glasenhardt Mátyásra, az intézmény egy éve elhunyt gondokára emlékeztek diákok, pedagógusok, kollégák, családtagok.
A megemlékezésen elsőként Glasenhardt János, a tíz évvel fiatalabb testvér osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Felidézte családjuk történetét, elmesélte, hogy sváb származású szülei a ‘málenkíj robot’ egyik Donyec-medencében létesített munkatáborában ismerkedtek meg, és szerelmük gyümölcseként ugyanitt született meg Mátyás, 1949. november 16-án.
A család hazatérve először Csátalján, majd később már saját kis házban Garán kezdett új életet. A gyermek Mátyás úgy került a garai óvodába, hogy egy szót sem beszélt magyarul, csak németül tudott. Később a helyi német nemzetiségi általános iskolába járt, majd a bajai Frankel Leó Németnyelvű Gimnáziumban folytatta tanulmányait, és itt érettségizett. Állatorvos szeretett volna lenni, de ez sajnos nem sikerült neki. Érettségi után szakmát tanult, és a Bajai Mezőgazdasági Kombinátban helyezkedett el. 1990-ben, az akkor már épülő Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja keresett egy megbízható, szorgalmas, becsületes embert az építkezés felügyeletére, majd később a gondnoki teendők ellátására. Az akkori iskolavezetés Glasenhardt Mátyást kérte fel erre a munkára, amit ő boldogan vállalt.
Szauter Terézia főigazgató emlékező gondolatait azzal kezdte, hogy egy éve szomorú nap volt az MNÁMK életében február 24-e, Mátyás napja, hiszen ekkor kísértük – 30 év szolgálat után – utolsó útjára az intézmény gondnokát.
„Olyan ember előtt hajtunk ma fejet, aki az MNÁMK-t második otthonának, közösségünket pedig második családjának tekintette. Minden hajnalban kerékpárral érkezett dolgozni, munkatársait a tőle megszokott kedves mosollyal köszöntötte. Mindenkihez volt egy-egy jó szava. Úgy ismerte az épületet, mint senki más. Nagy nyugalommal, de határozottan irányított, a rábízott feladatokat mindig lelkiismeretesen végezte. Ha rá gondolok, a ‘Schön ist die Jugend’ című dal jut eszembe, amit Frankelos ballagásán Mátyás is bizonyára büszkén énekelt. A régi iskolájából kinőtt MNÁMK-ban pedig nap mint nap az ifjúság vette körül, és ez őt is fiatalon tartotta. Szívesen dolgozott azért, hogy az új és újabb generációk rendezett, szép környezetben tanulhassanak, és közben megismerhessék a magyarországi németek kultúráját. Ő maga is szerette a német népdalokat, a sváb zenét és táncokat. Amikor egy-egy jól sikerült svábbál végén a vendégek már hazafelé indultak, szívesen táncolt még egy keringőt. Nyugdíjasként is dolgozott, fáradhatatlanul felügyelte a rendezvényeket.
Ahogy élt és dolgozott – lelkiismeretesen, gondosan, az intézményhez hűen – példaként áll egész közösségünk előtt. Őrizzük meg emlékezetünkben!”
A gondnoki iroda melletti falon mostantól emléktábla, rajta Glasenhardt Mátyás mosolygós fényképe látható. Mellette énekeltük a megemlékezés végén együtt a ‘Schön ist die Jugend’-et. Összeszorult torokkal.
Fiedler Antal
