Sok jó emléket őrzők az általános iskolából. Az épület már nem volt új, hiszen óvodába is oda jártam, de emlékszem, hogy alsó tagozatosként nagyon imádtam, hogy ekkora a hely, lehet bent fogócskázni és bújócskázni. Bár tudom, az Életfa alá bemenni nem szabadott (volna). Az iskola falain belül rengeteg élményt szereztem, bár mindet még mindig nem merném bevallani. Alsó tagozatból nagyon erős emlékem Teri néni énekkara, a fellépések különböző programokon, akár Sombereken is. A német olvasótáborok emlékeit mai napig mosolyogva idézem fel. A farsangokat, amiken mindenki beöltözött, felvonultunk ettünk-ittunk és alig vártuk az osztálybulikat. Felsősként már Margó néni énekkarába tartoztunk, bár egy deka hangom nem volt, innen is puszilom őket, hogy elviselték.
Apropó a Tanárok, innen is hatalmas köszönetet érdemel mindenki, akinek az osztályunkhoz köze volt. Szerintem nagyon jó kis osztályközösségünk volt, de ehhez ? pedagógusként még jobban belátom ? hogy a tanárok is kellenek. Bosnyák Éva néni kezei alatt kezdtünk, aki biztosította a sok-sok türelmet, kedvességet és mosolyt ahhoz, hogy megtanítsa nekünk meddig tart egy tanóra, hogyan kell nagylányokként viselkedni, mert valljuk be első osztályban már igenis nagylányok vagyunk. De ha elestünk, akkor is ott volt, hogy megvigasztaljon minket a kicsiket.
Orsi néni irtó laza és hatásos helyzetkezelései, amikor valaki ceruza várat épített, nem szólt. Hagyta, hogy építse és amikor már olyan komoly munka volt benne, hogy az senkinek nem maradt ceruzája, akkor nemes egyszerűséggel ledobta egy törölközővel. 😀 Zseniális volt. Nagyon nevettünk. Komoly munkával felkészített a sok csevegő versenyre, mindig minden sorát elolvasta az olvasónaplómnak és folyton valami kedves, motiváló üzenetet találtam a végén.
Margó néni rengeteget küzdött velünk, de szerintem így visszagondolva, biztosan értünk is, csak akkor mi még nem nagyon láttuk ezt a részét. Végülis 8. osztályra már úgy gondolom, hogy fél szavakból is értettük egymást. Tudtunk, mikor kell tényleg megállni, mert már nem jó poén a viccünk, de mindig belefért egy-két huncut mosoly, vicc vagy a határaink feszegetése.
Csilla néni töri órájáról mai napig hallom a hangját, ahogy énekli nekünk, miután már 80-szor szólt, hogy ne az ablakon bámuljunk már kifele, hogy ?Hol jár az eszem? A csengőt figyelem?? Mindig megállt az óra, ha érezte, hogy valami feszkó van. Nem csak diákokként kezelt minket, hanem tinikként is, akiknek kell a beszélgetés.
Krix Kati néni. Húha, hát nem is tudom mi mindent tudnék róla mondani, amiből érződne, hogy mennyi munkája volt bennem. Mindig volt szabály, mindig volt keret és következmény, de mindig volt megoldás, mindig lehetett javítani. Amikor kellett nagyon kiabált. Tényleg. De sokszor a hangos és jóízű nevetése hallatszott csak ki a teremből. Nagyon szerettem a könyvfeldolgozásokat, a projektmunkákat, a rengeteg interaktív feladatot. Kati néniből a következetességet hoztam magammal az iskolából.
Nagyon sok tanár keze alatt megfordultunk. Mosolyogva emlékszem vissza a tesi órákra, amik kicsit kizökkentettek a hétköznapokból és ahol 2 mondatból úgy le lett kezelve a kiskamasz hisztink, hogy a döbbenettől még felháborodni is elfelejtettünk. A kémia órákra, a kísérletekre, a konyhatechnika órákra, a matematika órákra és még sok-sok más apró emléket őrzők azokból az időkből. Hálás vagyok, hogy olyan motiváló közegben tölthettem az iskolás éveim első részét, hogy szorgalomból készültünk informatika versenyre, mert volt hozzá támogatás, pedig a jó buli részén kívül semmi közünk nem volt a videó vágáshoz. Örülök, hogy minden apró ötletemmel például amikor kitaláltam, hogy a szünetben a barátnőmmel táncra tanítjuk a kicsiket, olyan fülekhez beszélhettem, akik meghallottak. A könyvtári szolgálatok felelősségre tanítottak és arra, hogy aki akar az egy kicsi és magas ablakon is kifér.
Egyszerűen jó volt odajárni, hiszen mindenki mosolygott és tényleg nagyon sok köszönettel és hálával megyek mindig haza. Jó tudni, hogy van ami nem változik és még mindig mindenki mosolyog.
Burány Alexandra
Első emlékeim az MNÁMK-val kapcsolatban nem is általános iskolás koromra, hanem néhány évvel korábbra nyúlnak már vissza. Amikor a nagyszülők vigyáztak rám, a Papámmal gyakran sétáltunk el az épülő óvoda és általános iskola előtt, ahol mindig csodálattal néztem, hogy alkalomról alkalomra egyre több minden látszódik az intézményből. (Lehet, nem véletlen, hogy később építőmérnöknek tanultam tovább?).
Mindig egyre több vörös tégla és játék volt felfedezhető az udvaron. A vörös téglák a mai napig ikonikus szimbólumai az intézménynek. Már akkor tudtam, hogy később majd ide szeretnék járni.
Az általános iskolás éveim 1998-tól 2006-ig bőven teljesítették a korábbi álmaimat és elképzelésimet az iskolával kapcsolatban. Mind a két osztályfőnökömnek – Kőrösi-Fehér Lászlóné, nekünk örökre csak Marika néni, valamint Puruczki Csilla ? hálával tartozom a sok törődésért és segítségért, amit tőlük kaptam.
Kedves emlékek az általános iskolás focibajnokságok is, valamint, hogy a 8.osztály végén egy külföldi csereprogram keretében életemben először repülővel kiutazhattam Németországba is.
Budapest, 2021. szeptember 29.
Brautigam András
Első osztályos voltam 1995-ben a Gyakorló Általános Iskolában, mikor édesanyám közölte, őszre új iskolába fogok járni.
Nem igazán örültem neki, kialakult egy baráti kör, együtt játszottunk, sokat fociztunk a Vonatkertben.
Nyilván sok választásom nem volt, ha menni kell, hát menni kell. Emlékszem, mikor először beléptem az intézménybe (szintfelmérőre kellett menni, ha jól emlékszem) impozáns, teljesen új épület végeláthatatlan folyosók; rengeteg kisgyerek szaladgált minden felé. A hatalmas aula közepén egy gyönyörű Életfa állt, sosem láttam még ahhoz foghatót.
Így kezdődött az általános iskolai pályafutásom az MNÁMK 2. osztályában.
Teltek múltak az évek, felső tagozatban új osztályfőnök érkezett, Margó néni személyében. Ének szakos lévén többször kellett operába járni. Az utazásokat jobban élveztem, mint az előadásokat?
Margó néni egyszer felvetette, mi lenne, ha előadnánk egy musicalt? Mindannyian lelkesek voltunk, iskola után heti többször is ott maradtunk, vagy visszamentünk próbálni. Jó móka volt, és Kovács Margó néni összetartóvá KOVÁCSOLTA az osztályt.
Musical színészi pályafutásom alatt szerepeltem a ?Légy jó mindhalálig?, illetve a ?Valahol Európában? című darabokban. Többször felléptünk, volt, hogy vidéken is, sőt egyszer még Budapesten is szerepeltünk. Ezek a próbák, utazások, fellépések megmaradnak örök élménynek. Csakúgy, mint jó pár dalszöveg, amit a mai napig néha csak úgy a semmiből elkezdek magamban dúdolni, de van, aminek még a pontos szövegére is emlékszem.
Rengeteg szép emlékkel távoztam az általános iskolából, de azt hiszem ezek a legmaradandóbbak.
Baja, 2021. szeptember 23.
Brautigam György
Unsere Schule bedeutet für mich das Beste was mir in meiner Kindheit passieren konnte. Wenn ich heute zurückdenke, fällt mir nur das Gute ein – was ich heute bin, verdanke ich zum großen Teil dieser Schule. Ich hatte die beste Klassenleiterin (Frau Rosemarie Gerner- Kemmer), die man sich nur wünschen kann. Alles was wir gelernt haben, hat mich geprägt und mich zu einem besseren Menschen gemacht. Unsere Klasse hat auch viel erlebt, jeden Tag gab es etwas zum Lachen, wir hatten eine Menge Spaß bei Klassenfahrten – sind sogar einmal nach Südtirol gereist. Mit dem Schulchor sind wir auch viel gereist und ich konnte mich auch bei Wettbewerben beweisen.
Für mich bedeutet Frankel eine große Familie, wohin ich immer gehören werde und worauf ich immer sehr stolz sein werde.
Czokoly Helga (1996-2004)
Általános iskolás éveim alatt gazdag zenei és művészeti délutáni oktatást kaphattam, ami visszatekintve hatalmas lehetőség volt és segített abban, hogy azzá a felnőtté váljak, aki mára lettem.
Az általános iskolában első osztálytól egészen a nyolcadik osztályig, majd később a gimnáziumban is tagja voltam az iskolai énekkarnak. Az alsó tagozatos énekkari fellépések emléke iskolánk aulájában még mindig elevenen él bennem; Rolf Zuckowski dalait óriási lelkesedéssel énekeltük németül, bár nem igazán értettük még. Nekem évekkel később, mikor elkezdtem magamban énekelni dallamfoszlányokat, tudatosult először bennem, hogy egészen konkrétan mi volt a dalok szövege. A dalokhoz valódi koreográfiák társultak, néha jelmezek is, ettől vált igazán szerethetővé, izgalmassá és játékossá, olyanná, amilyenre szükségünk volt abban az életkorban ahhoz, hogy megszeressük az éneklést, a szereplést, a közösségbe tartozást. Aki pedig összefogta a csipet-csapatot és irigylésre méltó lelkesedéssel vezette az alsós énekkart, nem más volt, mint Terike néni, akire mai napig nagy szeretettel gondolok. Aztán nagy komolyan beléptünk a felső tagozatosok táborába ötödikben és az énekkari karrierünk már Margó néni szárnyai alatt cseperedhetett tovább. Komolyodtak a szerepléseink, jöttek a minősítő fellépések és nem egy külföldi kirándulás az énekkarral. Énekkarosnak lenni kaland volt, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodtunk, miközben a hagyományos fellépések sem maradtak el, mint például az adventi fellépés a gimnáziumunk aulájában, ami évről évre egy meghitt és szép iskolai közösségi esemény volt, azt hiszem mindannyiunk számára, énekkaros tagságtól függetlenül. Az énekkaros próbák Margó nénivel mindig jó hangulatban teltek, az ő személye az énekkar lelke volt, a biztos pontja, maga a folytonosság, most már évtizedek óta.
Örömmel gondolok vissza drága Terike néni és Margó néni energikus, lendületes munkájára, amivel egybefogtak minket, kis énekes madárkákat, azzal a jó pedagógusokra jellemző ?tyúkanyó? természetükkel, amivel egy életre belopták magukat tanítványaik szívébe.
Felső Boróka (1997-2005)
A hétvégén tűnődtem az áltsulis emlékeken és van pár amit úgy gondoltam hogy említésre méltóak.
Az egyik nagyon jó emlékem a Bündel Projekt volt. Aznap sokat tanultam és betekintést nyerhettem a történelmünkbe mint magyarországi németek.
A másik nagyon jó emlékem az áltsulival kapcsolatban az angol órák Dóra nénivel. Mindig nagyon vártam őket mert tudtam hogy ott kibontakozhatok és megmutathatom mit tudok.
Ha most az áltsulisokhoz szólhatnék azt mondanám nekik hogy élvezzék ki ezt az időszakot amíg csak lehet. Hallgassanak a tanáraikra mert tényleg csak a legjobbat akarják nekik.
Én sem hittem el soha amikor ezt mondták nekem de lassan felnőtt fejjel látom hogy igazuk volt. A sok hegyi beszéd és fejmosás nem azért van hogy csak elmenjen vele az idő hanem azért hogy tanuljunk is belőle.
Valamint elmondanám nekik hogy használják ki ezt az időszakot. Élvezzék, éljenek de azért tanuljanak is! 🙂
Ezek lettek volna a legfontosabb gondolataim. Remélem hasznos lesz valaki számára!
Freindlich Zoltán
Milyen események, programok jelentettek sokat és miért?
Bár nem színész lett belőlem, sokat szerepelek emberek előtt. Biztos vagyok benne, hogy ebben nagy szerepet játszott az, hogy több iskolai előadásban játszottam, élénken él bennem a Vogelchochzeit című darab, amiben a madár apukát volt szerencsém alakítani. Talán ötödikesek lehettünk, amikor eljátszottuk a darabot. Hetedikben vagy nyolcadikban pedig egy másik darabbal több városban is felléptünk. Az osztálybulikon saját kis darabokat játszottunk az osztálytársakkal, amiket mi írtunk és rendeztünk.
Mindig szerettem osztálykirándulásra járni, jártunk biciklivel Szeremlén és Ósükösdön is.
Mit tanultatok bizonyos helyzetekből?
Erre nagyon sok példát tudnék hozni, de számomra talán az volt a legfontosabb, hogy ezekben az években jöttem rá, hogy nem kell mindenből a legjobbnak, nem kell mindenből kitűnőnek lenni ahhoz, hogy az életben boldoguljak. Azzal kell komolyan foglalkoznom, amit igazán szeretek, amiben jónak érzem magam. A többi kihívásnak (tantárgynak) is meg kell felelni, de csak annyira, amennyire feltétlenül szükséges.
Csak az utóbbi néhány évben jöttem rá, hogy van egy olyan képességem, amivel könnyen le tudom szűrni, hogy milyen jó dolgok köszönhetőek egy-egy nehezebb időszaknak vagy éppen tantárgynak, tanórának.
Milyen képességetek fejlődött a tanórákon kívüli projekteken?
A színdaraboknak, a sokszor magunk által szervezett osztálykirándulásnak köszönhetően jó szervezőnek tartom magam. Jó a kapcsolatteremtő képességem, és azt hiszem, jó emberismerőnek számítok.
Jót tett az önbizalmamnak, hogy az osztályfőnökeim bíztak bennem és számítottak rám, szinte minden tanórán kívüli projektben. (Ahol nem kellett énekelni?)
Milyen tanári segítség lendített át valamilyen nehézségen?
Ebből az időszakból nem emlékszem ilyen konkrét nehézségre, amihez külön segítség kellett volna. A tanáraim nagy része végig támogatóan állt hozzám, lehet, hogy ennek is köszönhető, hogy nem volt különösebb iskolai nehézségem.
Miért volt jó ide járni?
Leginkább azért, mert szerettem az osztályomat, az osztálytársaimat. Ha a legtöbbjükkel nem is beszélünk rendszeresen, az akkori barátaim közül többekre bármikor bármiben számíthatok, ahogy ők is rám.
Nagyon örülök, hogy az iskolának köszönhetően stabil német nyelvtudásom van, ami ritkán gyakorlok, de olyankor nagyon hasznos. Minden német, akivel beszélek, azt hiszi, hogy hosszabb-rövidebb ideig éltem Németországban.
Horváth Ákos
Első emlékem az általános iskoláról, a döbbenet, a csodálkozás, amikor először beléptem az aulába. A nagy fa, a modern szép kellemes környezet. Mintha most lenne.
Visszagondolva mit is kaptam az ott töltött évek során, rengeteg minden jut eszembe, és a minden ami a leginkább helytálló. Egy értékrendet, egy felfogást, élményeket, tudást, amik a mai napig meghatározzák mindennapjaim. Az ott töltött évek útmutatóként, irányadóként szolgálnak a mai napig.
Lehetőségek tárházát jelentette bármely területen. Sport, utazás, tanulás, megismerés, felfedezés.
Nem lehetnék itt, nem lehetnék az aki az MNÁMK általános iskolája nélkül. Mindig hálás leszek ezekért az évekért! Köszönöm!
Kovács Gábor
Többször vettem részt különböző német vers- és prózamondó versenyen. Egyik alkalommal a Neue Zeitungban megjelent egy csapatverseny felhívás. ?A másság dimenziói? címmel kellett minél sokszínűbben bemutatni a német nemzetiséget. Mi, MNÁMK-sok első helyezést értünk el ezen az országos versenyen, jutalmunk egy svájci kirándulás volt: 3 hét Trogenben, a Pestalozzi Gyermekfaluban.
A svájci kirándulás olyan emlék, melyre még mindig szívesen emlékszem. Nagyon nagy sikerélményt jelentett számunkra, hogy kreativitásunk, nyelvtudásunk és a színdarabba fektetett energiánk ilyen elismeréssel járt.
Amikor megérkeztünk Svájcba a természet, hegyek, a levegő mind olyan volt, amit még addig nem tapasztaltam. Nagyon szép helyen töltöttük azt a pár hetet és minden nap új élményt nyújtott. Sajtgyár látogatás, hegymászás, városlátogatás szerepelt a programok között.
A sok élmény persze szép emlék, de úgy érzem ez a külföldi út ajtót nyitott nekünk a nagyvilág felé.
Először éreztem, hogy nekünk is lehetnek lehetőségeink, hogy a munkánk és annak elismeréseként elérhetünk olyan dolgokat, amit nem is gondoltunk volna. Ez az emlék egész későbbi életemre nagy hatással volt. Önbizalmat adott nekem, a hitet, hogy bármilyen kis városból származom is, számomra is nyitva a világ, megvalósulhatnak álmaim, vannak lehetőségeim.
Ezért mindig hálásan gondolok vissza az iskolámra, mert megmutatta nekünk, hogy bármi lehet belőlünk.
Mayer Szimóna (1995-1998)
3 évet töltöttem az MNÁMK Általános Iskolában, az akkor induló intézmény egyik legidősebb tagja voltam. A 6.7.8. osztályt végeztem itt. Az első évben – sportot , focit szerető diákként – nagyon hiányoltam az induló iskolában még érthető módon hiányzó, jó hangulatú focicsapatot, a játék örömét, a versenyek izgalmát. Ez később változott is, de hiányérzetemet pótolta tanáraim empátiája, szakmai felkészültsége, támogató munkája. Mindig éreztem, hogy a tudás átadása mellett másik fő céljuk, hogy Embert neveljenek belőlünk. Hiszem és remélem (jobb pillanataimban ), hogy ez sikerült. 🙂 Osztályfőnökünktől Kemmer Rosemarie nénitől sok bölcs tanácsot kaptunk, máig fülembe cseng például ” Mindent el lehet mondani, csak a csomagolás a fontos!” Ő igazi ‘Tyúkanyóként ‘ vigyázott osztályunkra, éberen figyelte előmenetelünket, cselekedeteinket, sikerült jó osztályközösséget kovácsolnia. Szívesen gondolok vissza az ott töltött évekre! A most ott tanító tanároknak, diákoknak közös sikereket, derűs, szép éveket kívánok!
Menczer Tamás
Mindig ijesztő belecsöppenni egy teljesen új környezetbe. Ez alól az általános iskola sem kivétel. Azonban, amikor visszagondolok az MNÁMK-s éveimre, sosem a félelem ugrik be először. Helyette örömmel emlékezem a külföldi kirándulásokra, amelyek keretén belül új kultúrákat ismerhettem meg és számos élménnyel gazdagodtam, a színjátszó szakkörre, ahol kiléphettem a komfortzónámból vagy a farsangi bálakra, amelyekre mindig izgatottan készülődtünk a barátaimmal. Az MNÁMK volt az a hely, ahol beleszerettem a német nyelvbe, és amelynek köszönhetően ráébredtem, hogy német nyelvterületen szeretnék továbbtanulni.
anonymous
Én nagyon szeretek ebbe az iskolába járni. Óvoda óta az MNÁMK intézmény diákjai közé tartozom. Mindig jó volt ebbe az iskolába bejönni, mert soha nem volt probléma kiközösítéssel és hasonlókkal. Megtanított, hogy soha ne adjam fel az álmaim. Itt szeretném középiskolai tanulmányaim is befejezni!
Vörös Nadin 9/B (2019)
Óvoda óta ebbe az épületbe járok, már a felső tagozat elején eldöntöttem, hogy itt szeretném folytatni a tanulmányaim. Mindig jó kedvvel jöttem be reggel, az osztálytársaim és a tanáraim is mindig segítettek ha kellett. Az osztálykirándulások is sok mindenre tanítottak. Otthon érzem magam ebben az épületben, sok jó emlékem van.
Tóth Eszter (2015)
Ich besuche diese Schule seit der sechsten Klasse und freue mich jeden Tag, ihre Tore zu betreten. Alle Lehrer und Schüler sind sehr direkt und freundlich. Wir können an vielen Programmen teilnehmen, was mir sehr gefällt. Es ist eine große Freude, hier mein Abitur fortsetzen zu können, auch zu Hause sind sie stolz auf mich. Ich bin stolz, Studentin an der UBZ zu sein.
János Ramóna (2015)
Mein Rückblick auf die Grundschule
Als ich anfing, meine Erinnerungen über die Grundschule in einer kurzen Geschichte
zusammenzufassen, dachte ich am Anfang, es wird ein knappes Schreiben sein. Es ist schon
20 Jahre her, dass ich die erste Klasse besucht habe und seitdem ist schon so viel passiert.
Aber ohne diese 8 Jahren wäre ich jetzt nicht da, wo ich bin und ohne meine Lehrerinnen und
Lehrern wäre ich nicht die Person, die ich bin. Ich hätte es nie geglaubt, aber ich bin für alles
dankbar. Wirklich für alles; für das Wissen, welches ich gelernt habe, für den Spaß, welchen
ich erleben konnte, aber auch für die Tadel, welche man ab und zu bekommen hat.
Also saß ich vor meinem Bildschirm und versuchte, alle meine Erinnerungen
zusammensammeln, aber es war doch zu viel. Ich wollte nur die schönsten auswählen – es
blieb immer noch zu viel. Welche soll ich auswählen? Welche waren wichtiger, als die
Anderen? Ich vermute, es gibt keine richtige Antwort. Selbst, wenn ich an die Pflichtlektüre
zurückdenke, wird mir klar, meine Deutschlehrerin, Frau Krix alles versuchte, um aus Pflicht ein
Erlebnis zu zaubern. Wir sollten in der 4. Klasse das Buch ?Oh wie schön ist Panama? lesen.
Am Ende haben wir eine ganze Welt um die Geschichte aufgebaut, nicht nur das Buch gelesen.
Ich kann mich heute immer noch an die Geschichte, wie der kleine Tiger und der kleine Bär
nach Panama reisen und ihren ?Tigerente? mitschleppen, erinnern. Und auch an die Lehre der
Geschichte: erst aus der Distanz wird begriffen, dass das eigene Zuhause schöner ist, als es
von nahem erscheint. Genau so war und ist es auch mit meiner Schulzeit ? erst jetzt, nach 20
Jahren wird mir klar, wie wichtig alles war. Aber es bleibt für mich immer noch ein Wunder,
wie unsere Lehrerin geschafft hat, die Pflicht in den Spaß umzuwandeln.
Ich erinnere mich auch an die Klassenfahrten, die unsere Lehrerinnen immer so sorgfältig
organisiert haben, um Freude und Lernen zu verbinden. Und an unseren Schulhof, welcher
für mich der Beste und Größte in der Stadt war. Schon als Kind war ich auf die große Rutsche
und die Lokomotive sehr stolz, und obwohl inzwischen sich der Spielplatz verändert hat, bin
ich immer noch stolz darauf, dass meine Grundschule den tollsten Spielplatz der Welt hat. Ich
sehe unsere wunderschöne Aula vor mir, mit dem riesengroßen Weltbaum, welchen ich schon
als Erstklässlerin mit Erstaunen beobachtet habe. Ich liebte auch die Tini-Mini-Bücherei ohne
Ende, obwohl es nur eine wirklich Mini-Bibliothek war, und auch noch ausschließlich mit
deutschen Büchern gefüllt, aber mit einer bequemen Sitzecke zum Lesen und Lernen, voll mit
Büchern, die jedes Kleinkind zum Lesen anregen konnten. Wir haben so viele lustige Momente erlebt,
dass ich mich nicht entscheiden kann, welche ich hervorheben soll. Selbst unser Mathelehrer,
Herr Schweizer, hat seinen Unterricht erlebnisvoll, amüsant und unvergesslich gemacht. Und
dabei haben wir perfekt im Kopf rechnen gelernt, ohne es überhaupt zu merken. Aber es
wurde mit jedem Jahr immer ernster und strenger ? nur jetzt verstehe ich, dass es eine
Vorbereitung für das Gymnasium, und später für die Universität war. Es war ein Geschenk für
uns, uns erprobt und bereit in das wahre Leben zu schicken.
Ich blicke jetzt mit warmem Herz und tränenden Augen zurück. Ich fühle mich glücklich,
dass ich im UBZ groß geworden bin. Ich fühle mich dankbar für das Wissen, mit dem ich
mein Leben starten konnte und jetzt meine Träume verwirklichen kann.
Nikolett Pancsics, Berlin (2001-2009)
Nagyon megmaradt az általános iskolából, hogy rengeteget nevettem; főleg a délutáni napközis foglalkozások teltek vidám hangulatban. Rengeteget voltunk akár napközben a szünetekben, akár órák után kint az udvaron; nem volt olyan pillanata a napnak, amikor unatkoztunk volna. Nagyon szerettem a német diákkönyvtárat és külön öröm volt számomra, amikor olyan programokon vehettünk részt, mint például a német színház. Magukról az órákról is kellemes emlékeim vannak: a mai napig szívesen gondolok vissza azokra a pedagógusokra, akiknek a kezei alatt elkezdtem tanulmányaimat az általános iskolában. Szívesen emlékszem vissza az iskola épületére; alsó tagozatosként olyan érzésem volt, mintha egy nagy várban fedeznénk fel a különböző zugokat. Minden évben az osztálykirándulásokat vártam a legjobban: jobbnál jobb és izgalmas programokat találtak ki mindig az osztályfőnökeim, a mai napig emlékszem azokra az osztálytársakkal együtt töltött napokra. Szintén nagyon emlékezetesek voltak a farsangi ünnepségek is; felső tagozatosként is ugyanolyan élmény volt jelmezbe bújni, mint kis elsősként. Összességében rengeteg emlékkel gazdagodtam, de nem utolsó szempont az a megszerzett tudás, amit későbbi tanulmányaim során kamatoztathattam.
Vass Dóra (2003-2009)
Mivel már óvodába is az MNÁMK-ban jártam, így nem volt kérdés szüleim számára, hogy hol fogom megkezdeni általános iskolás tanulmányaimat.
Nagyon szerettem a kisiskolás éveimet az iskola falai között, hiszen változatos programokon, eseményeken vehettem részt. Ilyenek voltak az osztálykirándulások, a táborok, vagy a biciklitúrák. A kedvencem ezek közül egyértelműen a hatodik osztályban tett osztálykirándulás volt, Ausztriában Klagenfurt környékén. Még ma is szívesen emlékszem vissza erre az utazásra, hiszen sok új helyen jártam és megismerhettem jó néhány ausztriai várost és települést, illetve kamatoztathattam addig megszerzett német nyelvtudásomat.
Az iskolában tömérdek dolgot megtanultam, nem csak az adott óra tanagyagát, hanem azt is, hogy lehet csapatban, párban dolgozni és megegyezni a társakkal, ha épp nem értünk egyet.
A német nyelvtudásom egyértelműen fejlődött az MNÁMK-ban, ugyanis a tanórákon kívül többször részt vettem ausztriai és németországi táborokban. Ezek a táborok alatt önállóbb és talpraesettebb lettem, mivel egy-egy hétig távol voltam a családomtól, ezért csak a tanáraimra és a legjobb barátnőmre számíthattam, akik minden esetben segítőkészek és kedvesek voltak.
Az iskola falai között csak jólelkű és figyelmes pedagógusokkal találkoztam, akik szívesen segítettek, ha valami nehézségbe ütköztem. Például, amikor nem értettem valamit, újra elmagyarázták nekem, és plusz feladatokat kaptam, hogy begyakorolhassak például egy matematikai vagy egy német, illetve angol nyelvtani feladatot.
Annak idején a gimnáziumi tanulmányaimat is az intézményben kezdtem meg. Mostanra már a legidősebbek közé tartozom az iskolában, hiszen végzős vagyok. Roppant mód szeretek ide járni, mert egy összetartó közösség tagja lehetek, ahol bárkire bármikor bármiben számíthatok. Az általános iskolás éveimre már most szeretettel tekintek vissza, és úgy érzem a gimnáziumi éveimmel se lesz ez másképp majd évek múlva, hiszen az MNÁMK diákjának lenni pompás dolog.
Mihálovics Aliz
Ez a 12 év alatt amit az iskolában töltöttem, volt szerencsém egy csodálatos csoportnak a tagja lenni. Az énekkar nekem olyan volt mint egy nagy család, ahol Margó néni az anyuka aki mindenkinek kiosztja a feladatokat, és segít azoknak akik nem tudják helyesen megcsinálni.
A kedvenc részem mindig az volt amikor egyszerre szólalt meg az összes szólam, és több kevesebb sikerrel de harmónia alakult ki és a dallam bezengte az egész iskolát. Az volt az igazi sikerélmény. Természetesen az iskolai és az iskolán kívüli sikerek is felülmúlhatatlanok.Számomra a karácsonyi zenedélután jelentette a csúcsot, amikor elénekeltük a Csendes éj-t, illetve még más karácsonyi dalokat. Azt a meghitt hangulatot semmi sem tudja visszaadni. Remélem hogy az énekkar csak gyarapodni fog, és biztos vagyok benne, hogy sok élménydús és sikerekben gazdag év előtte áll.
Emmert Eliza
