Szabadság. Mit is jelent nekünk a szabadság? Milyen lehetőségektől foszt meg, hogyan nyomorítja meg az embert a szabadság hiánya? Milyen légkör és elnyomás vezetett az egyetemisták tüntetésével induló, majd népfelkelésbe forduló forradalomig 1956-ban? A 10.C osztály műsorában ezt a kérdéskört jártuk körül.
Heltai Jenő: A szabadáság című verséből idéztünk, majd villáminterjúkban tanárokat és diákokat kérdeztünk arról, nekik mit jelent a szabadság. Egy fényképes történelmi áttekintésben bemutattuk az ötvenes években kialakuló dermesztő légkört, a szovjet hatalmat kiszolgáló és szovjet elnyomás alatt működő kommunista diktatúrát.
Déry Tibor: Szerelem című novellájából és Faludi György: Pokolbéli víg napjaim című regényéből készült darabot vittük színre, amely megidézte az ártatlanul bebörtönzött és elítélt, gyakran kivégzett emberek sorsát. A darabban elhangzott részlet Márai Sándor: Halotti beszédéből.
A műsort összeállította és a diákokat felkészítette: Gugánné T. Ágnes osztályfőnök.
Köszönjük a segítségét és támogató munkáját Jaszenovics Ilona tanárnőnek, Verli Györgynek a kamera mögött, Őry Endrének a vágószobában, Horváth Róbert és Angeli Zoltán rendszergazdáknak a technikai munkákért.
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/1-11-1500x790.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/2-11-1500x792.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/3-10-1500x789.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/4-10-1500x789.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/5-8-1500x792.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/6-5-1500x791.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/7-5-1500x788.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/8-4-1500x791.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/9-3-1500x794.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/10-3-1500x789.jpg)
![](https://mnamk.hu/wp/wp-content/uploads/2021/10/11-3-1500x790.jpg)