Talán kevesen tudják, hogy Magyarországon egyedüliként, immár 12 éve az MNÁMK koordinálja a 8. osztályosok DSD I-es – Deutsches Sprachdiplom (német nyelvi diploma) – nyelvvizsgáját. Az elmúlt héten ezzel kapcsolatban továbbképzés helyszíne volt intézményünk. A részletekről Sipos Éva projektkoordinátort kérdeztem. Hogyan kezdődött?12 évvel ezelőtt 12 iskola 270 tanulója számára szerveztük meg az első országos DSD...Olvass tovább
Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere és Dr. Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár 2021. június 7-én kitüntető címeket adott át pedagógusoknak. Köztük volt Scherer Gabriella, az MNÁMK volt főigazgatója, aki Apáczai Csere János-díjat vehetett át. Scherer Gabriella A minisztériumi rendelet szerint a díj kiemelkedő hatású oktatási-nevelési-gyógypedagógiai munkáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő...Olvass tovább
A Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának két fontos vezérelve a hagyományok ápolása és az innováció. Előbbire kiváló példa a Zenedélután. Kovács Andrásné Margó tanárnő 11 évvel ezelőtt szervezte az elsőt. Azóta minden évben sor kerül rá, és kijelenthetjük róla, hogy az intézmény egyik legnépszerűbb programja. Ezen a délutánon az aulában mutathatja be zenei produkcióját minden...Olvass tovább
Amikor pályakezdő fiatalok kerülnek egy munkahelyre, értelemszerűen nem rendelkeznek még tapasztalatokkal, ám fiatalos lendületük, kreativitásuk és munkabírásuk üde színfoltja lehet az alkotó közösségnek. Így van ez az MNÁMK esetében is. Írásom főszereplői számára egyáltalán nem ismeretlen a ‘terep’, hiszen korábban diákjaink voltak. Göbl Viktória intézményi koordinátor és Csordás Krisztina közművelődési és kollégiumi asszisztens válaszol a...Olvass tovább
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy életének 65. évében hosszan tartó betegség után elhunyt az MNÁMK Kollégiumának nevelőtanára, Szabóné Hudacsek Melánia. Emlékét megőrizzük! Isten nyugosztalja!Olvass tovább
Az őszi szünetről visszaérkezett általános iskolásokat színes lépcsők, rajtuk németül megfogalmazott bölcs gondolatok fogadták. „Ma sokat olvastam. Már egyedül is meg tudom csinálni. Ma boldog vagyok. Összetartunk.” Ilyen és ehhez hasonló mondatokat olvasva lépkednek tanulóink felfelé az intézményben. Pozitív gondolatokkal, egyre feljebb és talán nem is csak ezeken a lépcsőkön? Fiedler AntalOlvass tovább
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Tehetség Program keretében országos német versenyt hirdetett a 9. és 10. osztályos diákoknak német nyelvből, melynek megszervezésével a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központját bízta meg. A verseny hiánypótló, hiszen 9. és 10. osztályos diákoknak kevés országos versenyt szerveznek. Szervező Bizottságunknak, mely különböző iskolatípusok nyelvtanáraiból állt, egyrészt a verseny szerkezetét...Olvass tovább
Értékel az iskolavezetés Mint ahogy arról már beszámoltunk a HVG idén is elkészítette a gimnáziumok rangsorát, melyben az MNÁMK 87. helyezést ért el, vagyis bekerült az ország 100 legjobbja közé. Egy másik összehasonlításban – az alapítványi fenntartású intézmények között – 3. helyen végeztünk. A kiváló eredményeket megismerve elsőként Szauter Terézia főigazgató véleményére voltunk kíváncsiak. Főigazgató...Olvass tovább
Márai Sándor: Mennyből az angyal MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVEAz üszkös, fagyos Budapestre.Oda, ahol az orosz tankokKözött hallgatnak a harangok.Ahol nem csillog a karácsony.Nincsen aranydió a fákon,Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.Szólj hangosan az éjszakából:Angyal, vigyél hírt a csodáról. Csattogtasd szaporán a szárnyad,Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.Ne beszélj nekik...Olvass tovább